Pszichológia magazin: A szívre vagy a szülőre hallgatni?

Pszichológia magazin: A szívre vagy a szülőre hallgatni?

Vannak szülők, akik lazán és szabadon állnak a gyerekeik önmegvalósítási törekvéseihez, engedik őket kibontakozni, és támogatják is a megszokottól eltérő választásokat, akár hivatásról, akár hobbiról legyen szó. Mások komoly elvárásokat támasztanak, konkrét szabályok mentén terelgetik a gyerekeiket, és kevés teret engednek a családi hagyományon kívül eső választásoknak.

Bella olyan családban nevelkedett, ahol nem is volt kérdés, hogy egy gyerek a hajlamai és az érdeklődése szerint választ fakultációt, szakkört és sportot, majd később felsőoktatási intézményt, illetve hivatást. Ha nem volt kedve a szolfézshoz, nem kellett hangszeren tanulnia, ha a sportolással járó hercehurca nem volt ínyére, akkor bármikor abbahagyhatta.

Szerteágazó kíváncsisága, az élővilág felé mutatott intenzív érdeklődése imponált a biológus apának és a pedagógus anyának.Mivel mindketten olyan közegben nőttek fel, ahol nem kellett megfelelni szigorú szülői elvárásoknak, és azt választhattak, amit akartak, ezt ők is így látták jónak.

Amikor a lányukat bizonytalankodni látták, kíváncsian felhúzták a szemöldöküket, és hümmögtek, ha konkrét kérdésre kellett válaszolniuk. Szavaikkal, gesztusaikkal azt erősítették benne, hogy hallgasson a „szívére”. Merő jóindulat vezette őket, a válaszuk leginkább arra vonatkozott, hogy bármi legyen is, ők támogatják a döntését, mellette állnak.

Csak semmi erőszak

Rendelje meg online!

Bella, mivel akkoriban épp ez érdekelte a legjobban, a társadalomtudományi karra adta be a felvételi jelentkezését. Bekerült egy szellemileg inspiráló, izgalmas közegbe, ahol sikeresnek és tehetségesnek bizonyult, éppúgy, mint korábban a természettudományokban.

Mire elvégezte az egyetemet, művelt, tájékozott, kifejezetten eredeti gondolkodású ember lett belőle, csak éppen azt nem tudta, mihez kezdjen vele. Egyenes út vezethetett volna egy kutatóintézethez vagy doktori iskolához, ami viszont egyáltalán nem érdekelte. Rájött, hogy nem akar hátralevő életében képletek fölé görnyedni, statisztikákat elemezni és szobába zárva élni a napjait.

Egy jóízű családi vacsora után bukott ki belőle, hogy valójában kicsit dühös a szüleire, amiért nem vettek részt nagyobb intenzitással a választásaiban. „Azért lehettetek volna kicsit erőszakosabbak”, mondta, és a hangjában egyszerre volt vád és bűntudat. Tudta, hogy nem hibáztathatja a szüleit, de úgy érezte, ki kell fejeznie az elégedetlenségét.

Később ezt a paradox érzést úgy sikerült feloldania magában, hogy ha lesz saját gyereke, vele határozottabban fog bánni és konkrétabb tanácsokat fog adni. Azt is tudja, hogy az új dolgok tanulásának a lehetősége továbbra is nyitva áll előtte, csak rajta múlik, hogy él-e vele.

Nem korlát, kapaszkodó

Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy a megengedő, laza hozzáállásúak a jó szülők, a korlátozók pedig a rosszak. És nem is lenne teljesen igaz. A terelgetés, az irányszabás, a saját céljaink világossá tétele a gyerekek előtt alapvetően jó dolog.

Ez a hozzáállás akkor lesz zsákutca, ha nem marad szabad tér az egyéni igényeknek és vágyaknak, amelyek egy kamasz vagy fiatal felnőtt életében olykor nagy gyorsasággal változnak is.

Olvassa tovább Megyeri Zsuzsanna pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a tudatos önmegvalósítással foglalkozunk.

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!

HVG