WHO: A Gázai övezetben egy napra elegendő üzemanyag- és víztartalék maradt

WHO: A Gázai övezetben egy napra elegendő üzemanyag- és víztartalék maradt

A WHO Földközi-tenger keleti térségéért felelős regionális vezetője, Ahmed al-Mandhari elmondta, hogy már csak 24 órára elegendő víz és üzemanyag maradt a Gázai övezetben – írja az AFP nyomán a Karpatalja.in.ua.

Al-Mandhari elmondása szerint az áramszünet működésképtelenné teheti az életfenntartó rendszereket: a tengervízet sótalanító berendezéseket, az élelmiszer tárolására használt hűtőegységeket és a kórházi inkubátorokat.

„Ha a Gázai övezet a közeljövőben nem kap támogatást, az orvosoknak halotti anyakönyvi kivonatokat kell készíteniük betegeik számára. Az intenzív osztályok, a műtők, a sürgősségi szolgálatok és más ágazatok az összeomlás szélén állnak” – hangsúlyozta Al-Mandhari.

A WHO képviselője hangsúlyozta, hogy a Gázai övezet északi részén fekvő 22 kórházban több mint 2000 beteget ápolnak. Az üzemanyag- és áramhiány miatt pedig az orvosok kénytelenek lesznek „lehetetlen döntéseket hozni” és „szortírozni a betegeket”.

„A sebesültek egy részére lassú halál vár” – tette hozzá Ahmed al-Mandhari.

Írta a Magyar Hírlap