Ricciardo megerősítette: visszatér Austinban

Ricciardo megerősítette: visszatér Austinban

Ahogyan arról beszámoltunk, Daniel Ricciardo a mai napon Nashville-ban tart egy bemutatót Sebastian Vettel 2011-es világbajnok gépével, az RB7-tel. Az ausztrál pilóta ott erősítette meg, hogy Austinban már visszaül az AlphaTauriba.

„Igen, visszatértem és nagyon izgatott vagyok” – mondta a The Athletic kérdésére válaszolva Daniel Ricciardo. A Méhészborzot azóta Liam Lawson helyettesítette, aki két ponttal segítette előrébb a csapatot a 2023-as szezonban.

A Magyar Nagydíj előtt jelentette be az AlphaTauri, hogy menesztik a pontot sem szerző Nyck de Vriest, és Daniel Ricciardo tér vissza a csapat kötelékébe, aki korábban már versenyzett náluk, még a Toro Rossó-s időkben.

Egyelőre még Ricciardo első pontjai is váratnak magára, hiszen sem a Hungaroringen, sem a pénteken szerződést hosszabbító Spában nem tudott az első tíz közt célba érni.

 

Aztán következett a Holland Nagydíj, ahol a második szabadedzésen a kicsúszó Piastrit igyekezett elkerülni honfitársa, amikor megtörtént a baj: a balesetben eltörött Ricciardo csuklója, így a zandvoorti futamot is beleszámolva öt versenyhétvégét kellett kiülnie visszatérése előtt.

Mstanában felröppentek a hírek, hogy a Red Bullnál Perez lecserélésén gondolkodnak Dr. Helmut Markóék, ez esetben pedig Daniel Ricciardo Red Bullba ültetése lehet a legkézenfekvőbb megoldás, hiszen Liam Lawson még túlságosan tapasztalatlan ahhoz, hogy ekkora feladatot kapjon, Yuki Tsunoda pedig valljuk be, nem az a szint.

Bár az élő szerződéssel rendelkező Perez év végi visszavonulására azért kevés esély mutatkozik, afelől mindenki biztos lehet, hogy ha gyengén kezdi a következő szezont a mexikói, akkor az energiaitalosok nem félnek majd ajtót mutatni számára.

formula.hu