A Hamász alapítója a harag napjára hívja a világ összes muszlimját péntekre

A Hamász alapítója a harag napjára hívja a világ összes muszlimját péntekre

Mint a francia politikus írja, Izraelhez hasonló veszélyben van Franciaország, de egész Európa is, hiszen Európa-szerte megtalálhatók a Hamász-támogató bevándorlók, akik az egész Nyugatot akarják elpusztítani – írja a politikus.

Khalid Mashal, a Hamász alapítója és vezetője egy beszédet intézett a világ muszlimjaihoz négy pontban összefoglalva, hogy miket kér tőlük. Az első pont az, hogy mutassanak minél több haragot, főleg most pénteken. Küldjék a düh üzenetét mindenkinek, de főleg a cionistáknak és Amerikának – írták.

A második pontban arra kérte a követőit, hogy támogassák pénzzel a szervezetet, „legyen ez a pénzügyi dzsihád” – mondta. 

Harmadikként politikai nyomást kért a muszlim vezetőktől és a muszlim nemzetektől, hogy állítsák le Izrael katonai invázióját Gázában.

A negyediket a legfontosabb dolognak tartja: megkérte a világ összes muszlimját, hogy a lelkükön hordozzák a dzsihádot; harcolni és mártíroknak lenni Al-Aksáért. Azt akarja, hogy a muszlimok harcoljanak a zsidók ellen, kezdve az Izraelt körülvevő országokban élő muszlimokkal: Jordániában, Szíriában, Libanonban és Egyiptomban (de más országokban is), hogy menjenek el a határokhoz, és próbáljanak bejutni, mindenki a saját eszközeivel – írja a lap.

Írta a Magyar Hírlap