Semjén Zsolt: Magyarország továbbra is erős bástya a keresztény világban

Semjén Zsolt: Magyarország továbbra is erős bástya a keresztény világban

Semjén Zsolt, aki válaszolt az indítványozott kérdésre, azokkal a szavakkal élt: „Kétségtelen, igényelhet magyarázatot az, hogy miért nőtt meg jelentősen a nem válaszolók aránya. Ennek kapcsán fontos tudni, hogy a Központi Statisztikai Hivatal – az Eurostat előírására – a népszámlálást ezúttal – szemben az előző két népszámlálás gyakorlatával – most először névvel és címmel, tehát nem anonim módon folytatta le, valamint a kérdőívek kitöltése alapvetően online történt.”

Elmondása szerint mindkettő kiválthatott az érintettek vonatkozásában retorziós intézkedéseket, elég, ha egyházi oldalról csak a magyarországi zsidó lakosság gyászos emlékű 1944-es deportálására, vagy a kommunista diktatúra – elsősorban a keresztények elleni – egyházüldözésére gondolnak.

„Semmiképpen sem kizárható, hogy sokakat megfélemlíthetett az Önök pártjának – főként a történelmi keresztény egyházakkal szemben megnyilvánuló – egyházellenes propagandája is. Ezek a szempontok óhatatlanul is befolyásolhatták az önkéntes válaszadásra vonatkozó hajlandóságot, és növelhették a nem válaszolók számát” – tette hozzá a KDNP elnöke.

Kifejtette többek között azt is, hogy a nem válaszolókat semmiféleképpen sem lehet automatikusan és kizárólagosan a vallástalanok kategóriájába sorolni.

Elmagyarázta:

„Ha a kérdésre válaszolók arányában vizsgáljuk a valamely felekezethez tartozókat, akkor azt látjuk, hogy 73,1 százalék vallotta magát valláshoz, felekezethez tartozónak. Amennyiben ezt a teljes népességre is kivetítjük, akkor több mint 7 millió valláshoz, felekezethez tartozó polgárt kapunk, akik közül mintegy 5 millió a katolikusok létszáma. Összességében tehát közel sem olyan borús a kép, mint ahogy Képviselő Asszony és az Önökkel szövetséges sajtótermékek azt láttatni szeretnék.” 

Semjén Zsolt véleménye szerint a 2022. évi népszámlálási adatokat objektíven, minden területre kiterjedően szükséges elemezni, és ebből megfelelő következtetéseket levonni. Ezt pedig nem segíti elő a tömegkommunikációs hangulatkeltés, az pedig még kevésbé, ha ebből politikai hasznot remél húzni.

További példaként hozta fel Semjén Zsolt levelében, hogy a magukat a roma nemzetiséghez tartozók száma százezerrel kevesebb volt 2022-ben, mint 2011-ben. Szerinte nem tűnt el százezer roma honfitárs identitása 11 év alatt, és kizárt, hogy mindössze kétszázezer roma nemzetiségű polgár él Magyarországon.

Összegezve a leírtakat, arról tudom örömmel tájékoztatni Képviselő Asszonyt, hogy egyetlen következtetés kétségtelenül levonható a népszámlálási adatokból, nevezetesen az, hogy Magyarországon a kereszténység a legnagyobb társadalmi rendező elv, a legerősebb identitásképző közösség. Tehát, akár tetszik ez Önnek és pártjának, akár nem, Magyarország – az Önök és elvbarátaik kitartó aknamunkája és pártelnökük fenyegetőzései ellenére – mind történelmileg, mind szociológiailag keresztény ország.

Írta a Magyar Hírlap