Jordániai királya szerint palesztin állam nélkül nem lesz béke

Jordániai királya szerint palesztin állam nélkül nem lesz béke

MH/MTI
2023. október 11. szerda. 19:18

Az erőszak eszkalációja megmutatta, hogy a térségben addig nem lesz biztonság, stabilitás és béke, amíg Izrael mellett létre nem jön egy területi szuverenitással rendelkező, független palesztin állam – mondta a király az ammáni parlament ülésszakának nyitóülésén. Az uralkodó beszédében hangsúlyozta: a kétállami megoldás az egyetlen lehetőség.

A kétállami megoldás régóta a közel-keleti béke megteremtésének alapját képezi, de többnyire csak halvány reményeket fűztek hozzá, a legkevesebbet a harcok kiújulása előtti időszakban.

„Létre kell jönnie egy független, szuverén palesztin államnak az 1967-es hatnapos háború előtti határokkal, Kelet-Jeruzsálemmel mint a fővárosával, hogy meg lehessen szakítani az ártatlan civilek életét folyamatosan követelő ördögi kört” – hangsúlyozta az uralkodó.

Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Ciszjordániát Jordániától, a két ország közötti békeszerződést pedig sok jordániai „palesztin testvérei elárulásának” tartja.

Jordánia lakosságának jelentős része palesztin vagy palesztinok leszármazottja.

Ammán belvárosában kedden Izrael-ellenes tömegfelvonulást tartottak, ezen több ezer tüntető a Hamászt dicsőítő jelmondatokat kiabált, továbbá Izrael ammáni nagykövetségének bezárását és a békeszerződés felmondását követelte.

Írta a Magyar Hírlap