Kapott némi savat a Katari Nagydíj után a Ferrari részéről Fernando Alonso: egy alkalommal veszélyesen tért vissza a pályára egy hibája után, amely miatt Charles Leclerc-nek kellett félrehúznia a kormányt és elkerülnie az ütközést a kettes kanyar után.
Alonsót be is idézték a felügyelők, Frederic Vasseur, a Scuderia csapatfőnöke pedig nem hagyta szó nélkül az esetet:
„Ha ez fordítva történt volna, szerintem Fernando hangosabb lett volna a csapatrádióban. Olyanokat mondott volna, hogy hajszálon múlt az élete, meg ilyesmi. Szerintem eléggé a semmiből tért vissza és 90 fokban keresztezte a pályát, de ez nem az én döntésem” – idézi Vasseur szavait a Racingnews365.com.
Az incidensről természetesen magát Leclerc-t is megkérdezték, aki nem tulajdonított ennek ekkora jelentőséget.
„Igen, a határon volt, de ugyanakkor őszintén szólva olyan messziről jött, hogy szerintem nem is látott egyszer sem, miközben visszatért. Szóval nem ez a legjobb módja a pályára való visszatérésnek, de közben szerintem nem is volt vele tisztában, hogy ott vagyok” – értékelte a helyzetet a monacói pilóta.
Leclerc később megelőzte Alonsót és ötödikként zárta a Katari Nagydíjat.
formula.hu