Verstappen-pole, Stroll-kiborulás – pénteki F1-es hírek

Verstappen-pole, Stroll-kiborulás – pénteki F1-es hírek

Max Verstappen szerezte meg a pole-pozíciót a Formula-1-es Katari Nagydíjra, így ő indulhat az élről vasárnap. Lando Norris és Oscar Piastri körét is törölték pályaelhagyás miatt, így a két Mercedes követi a címvédőt, míg Sergio Perez és Carlos Sainz már a Q2-ben búcsúzott – itt olvasható az időmérő beszámolója és végeredménye.

Verstappen ugyan már a szombati sprintnapon háromszoros világbajnokká válhat, de ettől függetlenül megnyerné a vasárnapi futamot, ha már egyszer pole-ba állította a Red Bullt – a holland nyilatkozat ide kattintva olvasható.

f1-top3-katar-idomero

George Russellt és Lewis Hamiltont meglepte a Mercedes jó tempója, de előbbi szerint elsősorban a Ferrarival való konstruktőri harcra kell koncentrálniuk, míg utóbbi szintén csak halovány esélyt lát arra, hogy esetleg Verstappent is megszorongassák.

„Hibákon kívül mást nem is csináltam ma” – így összegezte Norris a péntekjét, miután a körelvételét követően második helyett csak tizedik lett a kvalifikáción. A csapattárs Piastri pedig a top 3-as interjúja közben tudta meg, hogy végül csak hatodikként kvalifikált vasárnapra. Pedig Hamiltonék szerint szükség sem lenne pályahatárokra Katarban, az ottani rázókövek ugyanis eleve büntetik a versenyzőket – bővebben itt.

A Mercedest üldöző Ferrarinál nem lehetnek túl elégedettek, hiszen Sainz be sem jutott a Q3-ba, ami meg sem lepte a spanyolt, de Charles Leclerc is küszködött – az értékelésük itt található. Sainz egyébként egy figyelmeztetést is kapott, míg Hamilton és a többiek megúszták a kvalifikáció utáni vizsgálódást: részeletek itt.

Tovább folytatódott Perez számára is a rémálomszerű szereplés: a mexikói saját bevallása szerint az autó egyensúlyával küszködött. Christian Horner szerint is nehezen magyarázható Perez Verstappennel szembeni hátránya, de támogatásáról biztosította versenyzőjét – részletek ide kattintva.

f1-stroll-katar-kvali

A pénteki nap legnagyobb betlijét azonban kétségtelenül Lance Stroll produkálta azzal, hogy már a Q1-ben elszállt az Aston Martinnal. A kanadai szemmel láthatóan frusztrált is volt, a garázsban arrébb lökte a személyi edzőjét, majd kétszavas válaszokkal zavarta le a tv-s interjúját – mindezt videón is mutatjuk.

Természetesen azért a pályán kívül is zajlottak események: az FIA által az új csapatoknak kiírt pályázaton elutasított Rodin Cars tulajdonosa például úgy fogalmazott, hogy nekik jobb anyaguk volt, mint a zöld jelzést kapó Andrettinek, amely semmilyen hozzáadott értéket nem adna az F1-nek – bővebben itt.

Egy kis bulvár: novemberben nyit ki Raikkönen gyerekmentes hotelje.

Ami pedig az F1-en kívüli autó-motorsportot illeti: a hétvégén végre visszatér a WRX, a tűzvész óta először, de nem azokkal az autókkal, mint eddig – bővebben itt. A MotoGP-ben pedig a KTM végre bejelentette, hogy úgy oldja fel a hónapok óta húzódó dilemmáját, hogy Pol Espargarót állítja félre a Moto2-ből várhatóan világbajnokként érkező Pedro Acosta kedvéért, így a fiatal spanyol lesz (újra) Augusto Fernandez csapattársa – részletek itt olvashatók.

formula.hu