Erről az osztályharcos szocializmusban igaz, nem illett beszélni, de akiknek a tevékenységéhez egyfajta átlagosnál magasabb műveltség kellett – ilyenek voltak a nyomdászok is – mindig is büszkén viselték a munkásarisztokrácia címét. Főleg akkor, amikor ez szégyenbélyegnek számított.
Széles Péter fő profilja az 1980-as években a gipszes szakmunkák elvégzése volt. Ebbéli minőségében dolgozott Meloccónál. Barátai és ellenségei ugyanazért szerették vagy gyűlölték, elképesztően színes dumájáért. A zuglói fiú a pesti vagányok összes jó és rossz tulajdonságát magára aggatta. Tiszteletlen volt, éles nyelvű, választékosan trágár, igen pontos mondatokkal vágott oda, ha kellett, és nagy érzékenységgel figyelt beszélgetőtársaira. A mamája Zugló egyik elegáns negyedében, a Hermina úton lakott. Egyedül nevelte fel, illetve ott volt vele még Széles Péter nénikéje is, akit Golyónak neveztek. Jó párszor voltam náluk, kedves, illedelmes és jószívű embereknek ismertem meg őket. Innen, a Hermina úti villából indultunk 1983-ban a közeli Városligetbe, a Királydombra az István, a király bemutatójára. Jó barátunk volt még Pati Nagy Bence, aki abban az időben a Hírlapkiadó Vállalat fotósaként dolgozott. A szóképekkel is jól elboldogult. Írt egy verset, aminek avantgárd sorai ma is itt suhognak a zsámbéki levegőben: „Agyamon ágak falábai, kirepülnék, ha lenne jegyem.” Igaz, ennek semmi értelme nincs, nem is jelent semmit, de Pati Nagy Bencéhez úgy tartozott hozzá, ahogy a hosszú, göndörkés haja.
Széles Péter, ha belekezdett egy történetbe, az mindig, minden elemében érdekes volt, végig magára húzta a hallgató figyelmét, és addig tartott, ameddig a fontos részletei összeálltak egésszé. Engem annyira foglalkoztatott ez a fajta beszédmód, hogy magnóra vettem két órát egy Széles-történetből, leírtam, és úgy, ahogy van beemeltem a Schwarzenegger el volt utazva című, jóval később megjelent regényembe. Én sem hittem volna, egyetlen szavát sem kellett megváltoztatnom a mondatfolyamnak. Azért különös tehetség kell ahhoz, hogy valaki úgy beszéljen, hogy az fényesen megáll leírva is.
Az 1980-as évek végére Széles Péter is felszabadította magát. Ez így nem egészen igaz, neki nem kellett ez a manőver, ő születése óta szabadként élt. Berendezett magának egy gipszes műhelyt a zuglói Bíbor utcában. Mindenféle megrendelése volt, jól élt. Átállt a műanyagozásra is, az új Ferihegyi repülőtér utascsarnokába belógó, Péter Vladimir elkészítette nagy plasztik madarak komoly munkálataiban is részt vett. A rendszerváltás után ott folytatta, ahol abba sem hagyta. Példamutatóan lobogtatta a szabadságát. Zsámbékon, a Romtemplom alatt hozott rendbe nagy műgonddal egy műemlékházat, aminek a homlokfalára felragasztott egy méteres Rolling Stones nyelvet. Mire idáig ért, eléggé meghízott. Az állampárt szétesése után a zuglói MSZMP-irodából megszerezte a sötétítő függönyöket. Ennek erős, szerinte igen jó minőségű anyagából készíttetett, új testalkatához illeszkedő bő ruhákban járkált.
A 2006-os október 23-i ünnepségre együtt autóztunk Budapestre. Amikor Gyurcsány Ferenc pribékjei lőni kezdtek, a tömeggel együtt átsodródtunk az Erzsébet hídon. Ott ültünk a Tabánban, hallgattuk a helikopterzajt, a nagy fekete autókból ordítozó provokátorokat, és vártuk barátunkat, az angol, azaz Lévay Attilát. Mint utóbb kiderült, őt elkapták és megverték az Astoriánál a rohamrendőrök, két nap után szabadult a börtönből. Hát harminc évvel ezelőtt megmondtam már – billegett Széles Péter a tabáni padon – megmondtam, állatok ezek.
Írta a Magyar Hírlap
