Sport: Pogba második doppingmintája is pozitív lett, több évre eltilthatják

Sport: Pogba második doppingmintája is pozitív lett, több évre eltilthatják

Paul Pogba második mintájának vizsgálata is pozitív eredményt hozott, így akár négy évre szóló eltiltást is kaphat a Juventus francia válogatott labdarúgója – számolt be az ANSA.

A 2018-ban világbajnokságot nyert futballistától augusztus 20-án, az Udinese elleni első bajnoki mérkőzés után vettek mintát, és szeptember közepén derült ki, hogy fennakadt a doppingellenőrzésen az állóképesség növelésére használt anyaggal, és játékjogát ideiglenesen felfüggesztették. Ügynöke akkor rögtön közölte: Pogbának soha nem állt szándékában megszegni a szabályokat.
(Nyitókép: AFP / Anthony Devlin)
A középpályás szervezetében szintetikus tesztoszteron nyomaira bukkantak.

Az olasz hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írja, a középpályás B mintájában is szintetikus tesztoszteron nyomaira bukkantak a szakemberek. A 30 esztendős Pogba, aki nevezve volt, de nem játszott a Zebrák idénynyitó mérkőzésén, tavaly tért vissza a Juventushoz a Manchester Unitedtől, de az előző szezonban sérülése miatt alig futballozott, így tavaly a végül ezüstérmes francia válogatott világbajnoki keretéből is kimaradt. A szerződése a Juventusnál 2026 júniusában jár le.

Írta a HVG