Az olasz és a brit kormányfő ma közös levelet írt

Az olasz és a brit kormányfő ma közös levelet írt

Gönczöl András
2023. október 6. péntek. 18:45
Frissítve: 2023. október 6. 19:08

Az olasz és a brit kormányfő által összehívott találkozó asztalánál Mark Rutte holland, valamint Edi Rama, a Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron francia elnök ült. A találkozó eredménye egy nyolc pontból álló dokumentum lett, olvashattuk az Il Giornale tudósításában.

A közös kötelezettségvállalásokról szóló szöveg első pontja azt tervezi, hogy a partnerországokkal együttműködve határozott lépéseket kell tenni az illegális embercsempészet ellen, úgy a kialakított útvonalakon, mint a külső határokon. Az embercsempész bandák felszámolása, illetve a csempészhajók feltartoztatása is közös érdek. Elkerülhetetlen a folyamatos információ csere.

A második pont – az Ansa jelentése szerint – a jogi keret frissítése az embercsempészek elleni küzdelem megerősítése érdekében.

Harmadik pont: a hat részt vevő vezető elkötelezettsége amellett, hogy globális partnerségeket alakítsanak ki a kulcsfontosságú országokkal a migráció kiváltó okainak kezelése és a fenntartható fejlődés támogatása érdekében az oktatás, a munkahelyteremtés és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás révén.

A negyedik pont szerint fontos a hozzáértő személyzet kiválasztása, felszerelések folyamatos biztosítása a jogosulatlan határátlépések megelőzése érdekében. A kutatási és mentési képességek terén is akad javítani való, áll a dokumentumban. A múltban gyakran előforduló együttműködési zavarokat megszüntetni vagy minimalizálni szükséges.

Ötödik a kötelezettségvállalás, a partnerországok támogatása a Nemzetközi Migrációs Szervezet és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságán keresztül a megfelelő források biztosításával.

Hatodik pont: a repatriálással és visszafogadással kapcsolatos együttműködés erősítése a szakértelem és diplomácia segítségével, amely közelebb vihet céljaink eléréséhez.

A hetedik pont lehetőséget ad a humanitárius beutazási és egyéb jogi esetek illő elbírálására a nemzetközi védelemre jogosultak számára.

Végül megállapodtak, erősítik a vízumpolitikák terén folytatott együttműködést azáltal, hogy biztosítják a rendszer hatékonyabbá tételét a szabálytalanságok ellen.

Az eredmények Olaszország és Franciaország kapcsolatait tekintve is pozitívak voltak. „Az illegális bevándorlás elleni küzdelmet az európai politikai közösség szintjén akarjuk fejleszteni, és az új, hatpárti migrációs formátumban szigorúbb kötelezettségvállalások kerülnek kidolgozásra, amelyeket az Egyesült Királyság által szervezett következő csúcson tárgyalnak majd” – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök granadai sajtótájékoztatóján.

Az olasz és a brit kormányfő ma közös levelet írt, amely a Corriere della Seraban jelent meg. A cím elég beszédesnek tűnik: „Meg kell állítanunk az illegális partraszállásokat”. A levélben benne van a közös beavatkozás valódi ígérete, amelynek célja, hogy megismételje az embercsempészek elleni küzdelem fontosságát nemcsak a saját országai, hanem az egész régi kontinens számára is.

„Minden héten migránsok ezrei kelnek át a Földközi-tengeren, hogy elérjék Olaszországot, és illegálisan lépnek be Európába. Sokan észak felé veszik az irányt, hogy elérjék az Egyesült Királyságot. Ezért dolgozunk együtt a hajók leállításán, és arra kérünk mindenkit, hogy ugyanolyan sürgősséggel járjon el” – így kezdődik a Meloni és Sunak által közösen aláírt levél.

A következő mondatokban a két kormányvezető elmondja elkötelezettségének okát. „Etikai válságról van szó – mondják –, ahol a bűnbandák profitálnak a legkiszolgáltatottabbak nyomorúságából. Ez egy humanitárius válság, olyan hajótörésekkel, amelyek idén már több mint 2000 áldozatot hoztak.  Ez igen is európai válság, amelyet egyszer és mindekorra meg kell oldani.”

Írta a Magyar Hírlap