MH/MTI
2023. október 6. péntek. 14:48
„Nargesz Mohammadi esete jól mutatja, milyen rendkívüli veszélyek várnak azokra a nőkre, akik az összes iráni emberi jogaiért kiállnak” – áll a szervezet az AFP francia hírügynökségnek küldött levelében, melyben egyúttal az összes, iráni börtönben lévő emberi jogi aktivista szabadon bocsátására szólított fel.
Az 51 éves Mohammadi a nők iráni elnyomása ellen és az emberi jogokért és szabadságért folytatott küzdelméért kapta a díjat a kitüntetést odaítélő testület pénteki indoklása szerint.
Az Iránban bebörtönzött emberi jogi aktivista mellett az idei békedíjjal azt a több százezer embert is elismerik, akik az elmúlt évben az iráni rezsim nőkkel szembeni diszkriminációs és elnyomó politikája ellen tüntettek. A tüntetők mottója, „Nő – Élet – Szabadság” jól kifejezi Nargesz Mohammadi elkötelezettségét és munkáját – fogalmazott a Nobel-bizottság a nobelprize.org honlapon megjelent indoklásban.
A díjjal 11 millió svéd korona (368 millió forint) is jár. A Nobel-békedíjat hagyományosan az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át Oslóban.
Írta a Magyar Hírlap