Két teljesen különböző vélemény, egy akkugyáraknak hurrázó és egy, kockázatokat és hibákat soroló előadás hangzott el az Akkumulátoripari Világkonferencián csütörtökön. Előbbi egy államtitkártól, utóbbi egy közgazdász kutatótól.
Egymás után szólaltak fel csütörtök délelőtt a gyorsan fejlődő akkumulátoripart, valamint a gyárakban, feldolgozókban dolgozók munkaszínvonalát elemző szakszervezeti tagok a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) székházában megrendezett Akkumulátoripari Világkonferenciáján.
Két előadás azonban óriási kontrasztban állt egymással: Fábián Gergely, a Nagy Márton-féle Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparért és technológiáért felelős államtitkára és Győrffy Dóra közgazdász előadása.
Résztvevők a konferencián
© Fazekas István
Fábián, ahogy általában minden államtitkár minden felszólalásában, optimizmussal tekint a jövőbe és jónak tartja a magyar akkumulátorpolitikát, valamint az annak alapját adó Nemzeti Akkumulátor Iparági Stratégia 2030 nevű tervet is. „Én nagyon büszke vagyok arra, amit a magyar ipar eddig elért, és látom azt, hogy mekkora potenciál, mekkora lehetőség van a technológiában” – magyarázta. Külön kiemelte, hogy a „zöld transzformáció, a zöld átállás az egy plusz lesz az iparban, plusz lesz ahhoz, hogy jobb életünk legyen”. Az akkumulátorgyártásra mindennek garanciájaként tekint, az akkuipari beruházásokra pedig „óriási lehetőségként”.
Ez vezet jobb munkahelyekhez, ez vezet jobb élethez, és nyilvánvalóan a zöld átállással egy jobb környezethez is
– magyarázta.
Kiemelte azt is, hogy a kormány jelenlegi számításai szerint 2030-ra az ország GDP-jének harminc százalékát az autóipar fogja adni, ebbe pedig vastagon bele fognak játszani az autógyárak kezei alá dolgozó akkumulátorgyárak is.
Az akkumulátoriparon keresztül Magyarország hídként működik a nyugat-európai autógyártó cégek és az ázsiai akkumulátorgyárak között
– mondta.
Fábián külön kitért a közvetlenül előtte felszólaló Németh Edit egyik mondatára. Németh a Friedrich Ebert Stiftung (FES) szakszervezeti képviselőjeként beszélt arról, hogy Magyarországon komoly munkaerőhiány van, így akár félmillió vendégmunkásra is szükség lehet ahhoz, hogy a frissen bejelentett akkumulátorgyárak mindegyike zökkenőmentesen működni tudjon, ha egyszer felépülnek. Az államtitkár szerint Magyarországon az utóbbi években mintegy húszezer munkahely jött létre az akkuipari befektetések eredményeként.
Itt szeretném jelezni, és beszéltem az akkumulátoripari gyártókkal is a helyzetről, hogy azért a félmillió vendégmunkásról nem beszélhetünk, hiszen ez egy jóval kisebb ágazat
– mondta.
© Fazekas István
Az államtitkár után nem sokkal Győrffy Dóra, a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdásza és tanára is felszólalt. Győrffy előadását arra építette, hogy összehasonlítsa azt, ahogyan Magyarország és ahogyan Svédország viszonyul az akkumulátorgyárakhoz, hiszen mindkét országban egyre több akkumulátoripari beruházás valósul meg.
Magyarország lehet a rossz példa arra, hogy hogyan kell akkumulátorgyárakat építeni
– mondta. Szerinte ugyanis amikor az Európai Unió liberalizálta az akkuipari beruházóknak nyújtható támogatásokat, akkor Magyarország azt az utat választotta, hogy direktben kezdi el dotálni a gyárakat és a beruházási költség 10-15 százalékát veszi át. Svédországban a helyzet azonban másképp néz ki, ők az innovációba, az oktatásba kezdtek el pénzt fektetni. Szerinte Magyarország a svédekkel szemben aláásta a saját növekedését azzal, hogy az akkumulátorstratégiában nem tűzte ki célul, hogy az országnak be kell szállnia a technológia kutatásába, fejlesztésébe, azaz az innovációba.
A képlet tehát a következő: olyan gyárakat támogat a kormány közpénzből, amik egyébként erre a támogatásra, lévén multimilliárdos profittal bírnak már jelenleg is, nem szorulnak rá, viszont a technológia fejlesztésébe, a termékek megtervezésébe nem szállunk be, csupán a gyártásba. Győrffy külön kiemelte, hogy kutatni, fejleszteni külön nehéz úgy, ha az országnak nincsenek fizika- vagy kémiatanárai.
A támogatás elosztása mellett a svéd és a magyar hozzáállás között Győrffy szerint több radikális különbség is van. Míg Svédország kész együttműködni a gyárak megépítése előtt, illetve azokkal kapcsolatban az érintett felekkel, Magyarországon félnek az akkugyáraktól az emberek, mert nem tájékoztatják őket az igazán fontos részletekről. A kormány kérdésekre nem válaszol, létrehozták a köz nélküli közmeghallgatások intézményét.
Kitért a vendégmunkások kérdésére is: mint mondta, a kormány nem tudja máshogy megoldani, hogy a gyárban legyen, aki ellátja a feladatát, maga Orbán Viktor is beszélt arról, hogy szükség van ezekre az emberekre.
Győrffy utánaszámolt és állítja, hogy
az akkuipari beruházóknak nyújtott több százmilliárd forintos támogatások megtérülési ideje 8-17 év lehet.
Ennek így megvan az a kockázata – ezt már mi tesszük hozzá, nem Győrffy –, hogy 8-17 év múlva lehet, hogy már egész máshol fog tartani a technológia.
Svédország és Magyarország éghajlata teljesen más, ez pedig akkuipari szempontból azért fontos, mert így a svéd gyáraknak nem kell annyi víz a gyártás során szükséges hűtéshez, mint Magyarországon. Magyarországon viszont amellé, hogy több víz is kell, rossz a hálózat, energiaimportra szorulunk, ráadásul ennek túlnyomó részét Oroszország felől szerezzük be. Az orosz kitettség mellé pedig társul a kínai is, csak utóbbi már pont az akkumulátorgyárakkal együtt.
Magyarországon ezzel a kommunista múlt köszönt vissza
– magyarázta a közgazdász, aki szerint „a gombamód szaporodó magyarországi akkugyárak mutathatják figyelmeztető jelként a világnak, hogy hogy nem érdemes ezt csinálni”.
Győrffy előadását nem hallgatta meg az államtitkár, ugyanis a sajátja után a teendőire hivatkozva elhagyta a konferenciát.
HVG
