LMA
2023. október 4. szerda. 12:12
Frissítve: 2023. október 4. 12:22
Egy Mi-24 szárnyalt egyszer Szolnokról Kecskemétre. Az út felénél a személyzet arra lett figyelmes, hogy valahonnét fentről „szokatlan” csettegés hallatszik. Mivel azonban a műszerek nem jeleztek semmiféle gondot és a jelenség sem tűnt túlzottan aggasztónak, simán elmentek a célig majd hiba nélkül landoltak. Persze az ördög nem alszik, így a következő felszállás előtt kötelező jelleggel benéztek a „búra alá” – ahol is megdöbbenve látták, hogy egy, a lapátok kihajtásáért felelős csapágy (vélhetően a két bázis között valahol félúton) szó szerint három darabra tört. Elméletben így nem hogy felemelkedni, de A-ból B-be sem lehetne eljutni – ennek ellenére az orosz technika könnyű szívvel vette az akadályt.
Amolyan katonamondás: Kész szerencse, hogy a technika soha nem olvassa a hozzá készült szabályzatot, hanem „csak” működik.
A valós történet persze csöppet bonyolultabb és megvan rá a tűpontos szakmai magyarázat is, hogy most miért nem egy újabb légikatasztrófáról cikkezünk – ám összességében mégis jól érzékelteti, hogy a szovjet (orosz) technika nem kissé van túlméretezve.
A Mi-24 kedvelt eleme minden repülőnapnak. Egyrészt bizonyítja, a Szovjetunióban anno létezett ipari formatervezés, másrészt meg tekintélyt parancsoló, hogy mennyiféle fegyvert képes hordozni. Mint mindent, ezt sem az öröklétre tervezték, hiszen 1978-óta áll rendszerben idehaza – ugyanakkor értékét mutatja, hogy pár évvel ezelőtt még megérte modernizálni a meglévő hat plusz két példányt.
Itthon első alkalmazója a Szentkirályszabadján települt MN 6690 hadrendi számú közepes szállítóhelikopter-ezred volt. Amikor az első szakanyagokat tartalmazó szállítmány megérkezett a bázisra, az tizennégy tehervagonban fért el – s ez még csak a kezdetet jelentette.
Harci „vastömegcikk” az érdeklődés középpontjában
Fotó: Purger Tamás / MH
Születése az 1960-as évekre tehető, amikor a keleti döntéshozók a vietnámi háború tapasztalatait feldolgozva rájöttek, hogy a harctéren a jövőben egyre nagyobb szerepet kapnak majd a forgószárnyasok. Első felszállására 1969-ben került sor – azaz tényleg nem egy friss, ropogós konstrukcióról beszélünk. Még annak ellenére sem, hogy az eltelt több mint fél évszázadban nagyon sokszor modernizálták és átépítették.
Alapját a már gyártásban levő (és sokfelé ma is szolgáló Mi-8) jelentette, így a két változat számos hasonlóságot mutat. Elődjéhez képest méreteit csökkentették és a szerkezet stabilitását is növelték. A harci bevetések érdekében páncélozták a pilóták kabinját és a deszantteret, míg két oldalára segédszárnyakat helyeztek el a különböző fegyverek felfüggesztésére. Utóbbiak egyébként a vízszintes repülésnél némi felhajtóerőt is termeltek. Ugyancsak újdonság volt, hogy a futóműveket behúzhatóra cserélték.
A kezdeti kivitelből nagyjából félezret, a módosított változatokból összesen csaknem hatezret gyártottak. A Magyar Néphadsereg, majd a Magyar Honvédség példányai együttesen eddig csaknem nyolcvankétezer órát töltöttek a levegőben.
Szervízigénye relatíve nagy, ugyanakkor kimondottan megbízható eszköznek számít. E kettősség magyarázata – s egyben közös problémája minden üzemeltetőnek -, hogy a Mi-24 egy kimondott „harci” körülmények közé szánt helikopter, azaz alapvetően nem arra született, hogy hosszú évtizedeken át rendszerben tartsák.
Harci körülmények között is láthattuk, de a legnagyobb darabszámban a Szovjetunió afganisztáni hadjáratában kapott szerepet. A konfliktus során a típus összes változatát bevetették. A végső szaldó szerint az évek folyamán az állomány csaknem tizenkét százalékát vesztették el. A legtöbb lelővést a tálibok az Egyesült Államoktól kapott légvédelmi rakétákkal „oldották meg”.
Objektum doboz
Írta a Magyar Hírlap
