A legnehezebb mérkőzése előtt áll a Fradi

A legnehezebb mérkőzése előtt áll a Fradi

MH/MTI
2023. október 4. szerda. 8:17

A szerb szakember irányításával mind az öt találkozójukat megnyerték a zöld-fehérek, akik közben megőrizték a Máté Csaba regnálása alatt mutatott gólerős játékukat, legalábbis erről tanúskodik, hogy vasárnap hátrányból fordítva 6-1-re győztek az MTK ellen. A rengeteg találat nagyban köszönhető a nyáron Paksról érkezett gólkirálynak, Varga Barnabásnak, aki új csapatában is ontja a gólokat. De állandó cseréje, a szintén középcsatár Aleksandar Pesic is rendre betalál, miközben a többi támadó, a hétvégi örökrangadón duplázó Marquinhos és az Eintracht Frankfurt által megszerzett Lisztes Krisztián is sokszor eredményes. A támadók remek teljesítményében pedig az izraeli Mohammed Abu Faninak van kulcsszerepe, aki hét bajnoki meccsen már nyolc gólt készített elő.

A Fiorentina ellen azonban korántsem lesz egyszerű folytatni a sorozatot, akár a győzelmek, akár a gólok tekintetében, mert sokkal nagyobb játékerőt képvisel, mint a magyar bajnok eddigi ellenfelei, ráadásul a formája is kifejezetten jónak tűnik. A lila együttes támadásait például a 15-szörös olasz válogatott Giacomo Bonaventura szervezi, a riválisok kapusait pedig az a Nicolás González riogatja elöl, aki tavaly csak sérülés miatt maradt ki a világbajnok argentin válogatott keretéből.

A firenzei klub hét forduló alatt gyűjtött 14 pontjával ötödik az olasz bajnokságban, azaz jelenleg jó eséllyel akár a Bajnokok Ligája-indulásért is versenyben lehet a Serie A-ban, ráadásul öt találkozó óta veretlen. Ami viszont előny lehet a Ferencvárosnak, hogy a 45 éves Stankovic az előző idényben még a Sampdoriát irányította, így jól ismeri a Fiorentinát.

Az mindenképpen közös a két gárdában, hogy lesznek nagy hiányzói: az olaszok brazil jobbhátvédjüket, Dodót vesztették el hónapokra, míg a Ferencvárosból két támadó, Adama Traore és Tokmac Nguen fog hiányozni.

A két patinás egyesület hosszú története során még sosem találkozott egymással. A Ferencváros meglehetősen sok szép emléket őriz az olasz csapatokkal szemben, ugyanis az 1960-as években kiejtette többek között a Sampdoriát, az AS Romát és a Bolognát is a Vásárvárosok Kupájából, valamint az 1965-ös döntőben a Juventust is legyőzte a magyar klubfutball máig legnagyobb sikerét elérve. Egy évvel később viszont a BEK-ben az Internazionale túl nagy falatnak bizonyult, a közelmúltban pedig a Juventus három éve mindkétszer legyőzte a magyar csapatot a BL csoportkörében. A Fiorentina negyedszer csap össze magyar csapattal: az 1960-as években kiejtette az Újpestet, de kiesett a Győrrel szemben a KEK-ben, 2009-ben pedig a BL csoportkörében mindkétszer felülmúlta a Debrecent.

A két gárda útja teljesen különböző volt a harmadik számú európai kupasorozat főtáblájára. Amíg a Ferencvárosnak a feröeri Klaksvík elleni BL-búcsú után három párharcot kellett megnyernie a csoportkörbe jutáshoz a Kl-ben, addig a toszkánaiak az idei döntős vereség után csak a Juventus kizárása miatt indulhattak ismét a Konferencia-ligában, ahol a selejtező utolsó körében bekapcsolódva, a Debrecent búcsúztató Rapid Wien kiejtésével jutottak a csoportkörbe. Ott aztán a Genk vendégeként 2-2-es döntetlennel rajtoltak.

A firenzei Artemio Franchi Stadionban 21 órakor kezdődő összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti. A csoport másik mérkőzésén a nyitókörben a Ferencváros által legyőzött szerb Cukaricki a belga Genket fogadja Leskovacban. A magyar bajnok sikerrel mindenképpen a csoport élén maradna, döntetlennel pedig akkor, ha a Genk legfeljebb egygólos győzelmet arat Szerbiában.

A négyesből az első a nyolcaddöntőbe jut, a másodiknak pedig játszania kell az Európa-liga egyik csoportharmadikjával a 16 közé kerülésért.

Konferencia-liga, F csoport, 2. forduló:
Fiorentina (olasz)-Ferencvárosi TC 21.00
Cukaricki (szerb)-Genk (belga), Leskovac 21.00

A tabella:
1. Ferencváros   1   1  –  –   3-1  3 pont
2. Fiorentina    1   –  1  –   2-2  1
   Genk          1   –  1  –   2-2  1
4. Cukaricki     1   –  –  1   1-3  0

Korábbi eredmények:
    1. forduló (szeptember 21.):
Ferencvárosi TC-FK Cukaricki 3-1
Genk-Fiorentina 2-2

További program:
    3. forduló (október 26.):
Genk-Ferencvárosi TC 21.00
Fiorentina-Cukaricki 21.00
    4. forduló (november 9.):
Ferencvárosi TC-Genk 18.45
Cukaricki-Fiorentina, Leskovac 18.45
    5. forduló (november 30.):
Fiorentina-Genk 21.00
Cukaricki-Ferencvárosi TC, Leskovac 21.00
    6. forduló (december 14.):
Genk-Cukaricki 18.45
Ferencvárosi TC-Fiorentina 18.45

Írta a Magyar Hírlap