LMA
2023. október 3. kedd. 14:54
Frissítve: 2023. október 3. 15:09
Van egy jármű, amely szinte elengedhetetlen „kelléke” bármilyen hazai árvíznek: ez a PTSZ–2. E lánctalpas gyakorlatilag „végig haknizta” az összes magyarországi katasztrófát, ahol felmérhetetlen segítséget nyújtott a mentésben és a kármegelőzésben. Elmegy a méteres sárban, az áradó folyó vagy a jég sem akadály neki, s aki egyszer utazott a fedélzetén, az soha nem feledi el az élményt. Összességében több millió tonnányi homokzsákot vihettek el évtizedek alatt a gátakhoz, s súlyos milliárdokban mérhető az, amit megoltalmaztak.
S akkor még a bajba jutott emberek életének „értékéről” egy szót sem ejtettünk.
Az eszköz nem mai csirke, hiszen debütáló változatát valamikor az 1960-as évek közepe táján állították szolgálatba. Maga a rövidítés, azaz a PTSZ (ПТС – Плавающий транспортёр средний) közepes úszó szállító járművet jelent. Szülőhazája mi lehetne más mint a hajdani Szovjetunió, míg műszaki előzményei az egykoron Magyar Néphadseregben is rendszerbe állt ATSZ–59 tüzérségi vontató és a T–54-es harckocsi. Maximális terhelése tíz tonna vagy hetven jól felszerelt katona.
Szintén Felsőzsolca, ahol először az embereket hozták ki a PTSZ–2-ők az elárasztott térségekből
Fotó: MH archív / Béli Balázs
A sebessége első pillantásra nem túl impozáns, hiszen szárazföldön félig pakolva óránként legfeljebb negyven, míg dugig tömve maximum húsz kilométert képes leküzdeni – míg a hullámok hátán már „csak” tíz kilométert tesz meg hatvan perc leforgása alatt. A szakirodalom külön kiemeli, rendszeresítésével a vízi átkelési képességekre prioritásként tekintő szovjet hadseregben a gépesített szárazföldi egységek logisztikai alakulatai is nagy teljesítményű járművekhez jutottak.
A járműbe – mint azt az orosz viszonyok megkövetelték – gázolaj tüzelésű kályhát építettek, s így nem csak a vezetőfülkét, hanem alkalmasint a rakteret is lehetett fűteni. Utóbbit egyébként szükség esetén ponyvával tudjuk befedni. Kialakításakor az volt a fő szempont, hogy a nagy tömegben használt tehergépkocsikból egy darab hiba nélkül felréjen rá.
Fegyverzete nem nagyon akad, ha csak a személyzet önvédelmi eszközeit nem tekintjük annak. Cserében a vezetőfülke hermetikusan zárható és mind az atom, mind a biológiai harcanyagok elleni védelemmel lett ellátva.
Modernebb verziója a PTSZ–M, amelyet 1973-ban rendszeresítettek a szovjetek, majd nyomukban pár év alatt számos VSZ–tagország – így mi is. Utána pedig érkezett a PTSZ–2 – ez az, amit ma is láthatunk – például Szentesen, a műszaki alakulatnál.
A PTSZ-ek első itthoni, tömeges emlékeket kiváltó szereplése a Szamos árvizénél történt 1971-ben. Akkor a román „elvtársak” úgy annulálták az őket is fenyegető vészt, hogy Csenger felett nem sokkal, de már a „saját” oldalukon nemes egyszerűséggel felrobbantották a folyó gátját – ami cserében Fehérgyarmatig elvitte a part menti településeket emlékbe. Akkor a néphadsereg PSZT-i felmérhetetlen segítséget nyújtottak az emberek és a vagyontárgyak mentésében. E járművekkel hizlaldák és tenyészállatok egész seregeit fuvarozták biztonságos helyre, de a katonák olykor a sünöket és a mezei egereket is összeszedték, mert egyszerűen nem bírták elnézni a pusztulást.
A honvédek nem hivatalosan amúgy Táltosnak hívják e lánctalpast.
Műszaki adatait tekintve a jármű 11,5 méter hosszú, 3,3 széles és 2,6 magas. Tömege üresen meghaladja a tizenhét tonnát, míg irányításához két ember szükséges. A V12-es motorjának teljesítménye 350 lóerő – ez akár egy szerényebb kiadású sportkocsinak is dicsőségére válna. (Mondjuk a fogyasztása már nem annyira, de anno ez nem volt lényeges szempont.) A hatótávolsága egy feltöltéssel elvileg háromszáz kilométer.
Csekélység – de ahogy a bevezetőben is említettük, a Táltos az elmúlt évtizedekben igencsak bőven megszolgálta a befektetett energiát. Hiszen ahogy egy időben kiürített falut, kellő pillanatban megérkező homokzsák-szállítmányt, úgy egy emberéletet sem lehet forintra átszámolni.
Írta a Magyar Hírlap
