Tech: Karikó Katalin éppen most üzent mindenkinek, aki előrébb szeretné vinni a világot

Tech: Karikó Katalin éppen most üzent mindenkinek, aki előrébb szeretné vinni a világot

Engem az mRNS érdekelt, Drew pedig az oltások témájában kutatott – idézte fel Karikó Katalin egy hétfő délutáni sajtókonferencián azt a szerencsés kombinációt, amely végül a koronavírus elleni védőoltásig, majd az idei orvosi Nobel-díjig vezetett. Drew Weissman elárulta: először azt hitte, oltásellenesek szórakoznak a Nobel-bizottság nevében.

„Nem volt még YouTube, így ha nagyszerű tudósokat akartam hallgatni, ide kellett jönnöm” – nyitotta Karikó Katalin mondandóját a Pennsylvaniai Egyetemen, magyar idő szerint hétfő délután tartott sajtótájékoztatón. Az intézmény kutatói közé 1989-ben belépő biokémikus évekkel később találkozott Drew Weissman immunológussal, egy fénymásoló mellett. (Korábban 1998-ról szólt a fáma, a hétfői sajtóeseményen 1997 hangzott el.)

A véletlen találkozás alkalmával derült ki, hogy míg Karikó Katalin az mRNS-en dolgozik, Drew Weissman az oltások fejlesztésén. Innentől bár más-más egyetemi épületben, de közösen dolgoztak céljaik elérésén. Az immunológus hozzátette, egymásra voltak utalva a munkában, amit akkoriban senki nem igazán értékelt: alig kaptak forrásokat és megjelenési lehetőséget, hogy bemutathassák elképzeléseiket és munkájuk eredményét. Az igazi áttörést a Covid-járvány hozta, amikor az emberiségnek gyors megoldásra volt szüksége, így minden tudós minden vonatkozó eredményére felfigyeltek: Drew Weissman szerint az RNS-terápiával elérhető 95 százalékos hatékonyság az, ami végül áttörést jelentett a tudományos figyelemben.

A leghatékonyabb Covid-oltásokban használt megoldás rengeteg más betegség esetén is áttörést hozhat, erről ide kattintva olvashat bővebben.

Hogyan lett ebből ma Nobel-díj?

Európai idő szerint hétfő délelőtt előbb Drew Weissmant próbálta elérni Thomas Perlmann, a Nobel-bizottság főtitkára, de nem volt jó a telefonszám – mesélte Karikó Katalin arról, miért késlekedett néhány percet az értesítés az idei orvosi Nobel-díjról. A sikertelen próbálkozást követően a díjat megosztva kapó Karikó Katalinéknál csörgött a vezetékes telefon, helyi idő szerint hajnali 3 óra 40 perckor. „A férjem vette fel a telefont, beszélt valakivel, aztán azt mondta »téged keresnek«, és átadta a kagylót.”

Thomas Perlmann hívja Karikó Katalint hétfő délelőtt.

© The Royal Swedish Academy of Sciences

Karikó Katalin, miután megkapta az értesítést, megadta a Nobel-bizottság főtitkárának Drew Weissman mobilszámát, hozzátéve, hogy az „egy héttel ezelőtt még biztosan működött”. És rögtön értesítette is társát azzal a felütéssel, hogy „hívott Thomas”. Drew Weissman erre csak annyit reagált:

„Ki az a Thomas?”

Ezután telefonon osztotta meg vele a történteket a magyar biokémikus. Először mindketten azt hitték, hogy a telefon másik végén talán csak szórakozik valaki. „Oltásellenesek szórakoznak velünk” – idézte fel első kételyeit Drew Weissman, hozzátéve, hogy csak akkor hitte el igazán, hogy mindez valóság, amikor a felesége és éppen ételért nyávogó macskája társaságában végignézte a Nobel-bizottság bejelentését. (Itt ön is felidézheti a pillanatot, amikor a tudósok neve elhangzik.)

A sajtóeseményen Karikó Katalin elmondta: sosem az elismerésért dolgoztak, hanem az embereket segítő új megoldásokon. Ő és Drew Weissman is úgy fogalmaztak: nem számítottak rá, hogy valaha is megkapják a díjat. Az immunológus azt is elmesélte, Thomas Perlmann elmondta neki, biztosak voltak az mRNS technológia díjazásában, de tavaly vagy előtte azért nem ítélték oda a díjat, mert a tudóstársadalom szerette volna kivárni, hogy előbb több adat álljon rendelkezésre a felfedezésről. A három év pedig így is kifejezetten rövidnek számít.

Társ és jövő

„Először találják meg maguk mellé a megfelelő férjet, aki támogatja őket álmaik megvalósításában” – ezt már Karikó Katalin üzente azoknak a nőknek, akik tudományos pályára szeretnének lépni. Hozzátette: a mentális és fizikai egészség, a stressz kezelése is fontos, és főleg az, hogy az ember szeresse, amit csinál.

„Ha szereted a rivaldafényt, legyél színész. Ha szereted követni az utasításokat, talán a hadsereg a legjobb. Ha gazdag akarsz lenni, arra nem tudom a választ. De ha meg szeretnéd oldani a problémákat, a tudomány való neked.”

Drew Weissman ezzel egyetértve azt mondta: a tudomány azoknak való, akik szeretnek kérdéseket feltenni. A tudomány jelenti az utat ahhoz, hogy a társadalom előrébb tudjon lépni, ezért „biztatnunk kell a gyerekeinket, az unokáinkat, a szomszédainkat, mindenkit, hogy a tudomány viszi előre a világot” – hangsúlyozta az amerikai tudós.

Karikó Katalin: „Arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni”

A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat – mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.

Karikó Katalin ehhez annyit tett hozzá: manapság sokan várják a folyamatos vállveregetést, de a tudományban nincs folyamatos elismerés, tudni kell kezelni a kudarcot, tudni kell tanulni a tévedéseinkből. De fantasztikus dolog, amikor összeállnak a kirakós darabjai, amikor a megtalált válaszok segítenek mások gyógyulásában – mondta.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG