A spanyol király öt parlamenti párt képviselőjével egyeztetett a kormányalakítási esélyekről

A spanyol király öt parlamenti párt képviselőjével egyeztetett a kormányalakítási esélyekről

MH/MTI
2023. október 2. hétfő. 22:22
Frissítve: 2023. október 2. 22:26

VI. Fülöp először az egy-egy mandátummal rendelkező Navarrai Népi Unió (U.P.N.) és a Kanári-szigeteki Koalíció (CCa) küldöttjét fogadta. Előbbi határozottan elzárkózott a szocialista jelölt esetleges támogatásától, utóbbi pedig a konkrét kormányzati tervek hiányában nem előlegezi meg igen szavazatát.

A Baszk Nacionalista Párt a találkozót követően nem ismertette sajtótájékoztatón álláspontját.
Yolanda Díaz, a Sumar nevű, több baloldali pártot tömörítő formáció vezetője és az ügyvivő kormány munkaügyi minisztere arról tájékoztatta a királyt, hogy egyelőre „nagyon messze vannak” a megállapodástól a szocialista párttal egy új koalíciós együttműködésről.

Hangsúlyozta pártja szándékát, hogy része legyen egy Pedro Sánchez vezette progresszív kormánynak, annak ellenére, hogy a másfél hónapja tartó egyeztetések eddig nem vezettek eredményre.

„Minden körülmények között” elutasítja Pedro Sánchez miniszterelnöki újraválasztását a Vox párt – erről Santiago Abascal elnök nyilatkozott a sajtónak.

Aggodalmát fejezte ki, hogy mekkora „kollektív árat” jelentene egy újabb Sánchez-ciklus az ország számára, tekintettel a katalán nacionalisták követeléseire. „A 2017-es államcsíny most a legalitás leple alatt a Moncloa-palotába kíván költözni” – jegyezte meg.

A spanyol parlament katalán nacionalista pártjai a 2017-ben alkotmányellenesen megtartott katalán függetlenségi népszavazás megrendezése miatt elítélt vezetők rehabilitálását szabták feltételül ahhoz, hogy képviselői akár csak tartózkodással közreműködjenek az új spanyol kormány megalakulásában.

Pedro Sáncheznek – ha az uralkodó felkéri a posztra – saját pártja 121 igen szavazata mellett további 55 támogató voksra van szüksége ahhoz, hogy újból kormányfővé váljon. A katalán pártok szavazatai nélkül matematikailag nincs esélye a győzelemre.

A Katalán Köztársasági Baloldal (ERC), valamint az Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) visszautasította a részvételt a megbeszéléseken VI. Fülöppel, ahogy az Euskal Herria Bildu (Baszk Népi Gyülekezet) és a Galiciai Nacionalista Blokk (B.N.G) is.

A találkozók kedden a PSOE és konzervatív Néppárt (PP) vezetőivel folytatódnak.

A jogszabályban rögzített határidők alapján a spanyol törvényhozásnak november 27-ig kell új kormányfőt választani, ellenkező esetben újból választásokat kell tartani, várhatóan január közepén.
 

Írta a Magyar Hírlap