A Telekom Veszprém hat góllal kikapott Dániában

A Telekom Veszprém hat góllal kikapott Dániában

A Telekom Veszprém 36-30-ra kikapott a dán GOG otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

GOG

A hazaiak keretéből Lasse Vilhelmsen, Anders Zachariassen, Joachim Lyng Als, Emil Tonnesen és Anton Lindskog hiányzott, ráadásul az olimpiai és világbajnok Morten Olsent öt perc után le kellett cserélni. A vendégeknél Bjarki Már Elísson és Omar Jahja nem játszhatott.

Jól kezdett és a nyolcadik percben 5-3-ra vezetett a Veszprém, ezt követően azonban egyre többet hibázott, amit a GOG egy 5-1-es sorozattal használt ki. Nagyon változott a játék képe az első percekhez képest, ezért Momir Ilic vezetőedző időkéréssel és cserékkel próbálkozott. A dánok 13-8-as vezetését követően Agustin Casado két, Szergej Koszorotov három gólt lőtt, edzőjük az első félidő utolsó percében a második idejét is kikérte, a szünetben mindezek ellenére néggyel vezettek a sokkal kevesebbet hibázó, nagy lendülettel játszó házigazdák.

A második felvonás első tíz percében felváltva estek a gólok, a vendégek mindent megtettek a felzárkózásért, de nem jártak sikerrel. A GOG magabiztosan őrizte előnyét, a veszprémi kaput ekkor már Nagy Benedek védte, de ő sem tudta megakadályozni, hogy az ellenfél tovább növelje a különbséget. Egy 6-1-es sorozat végén már 31-23-ra vezetett a dán bajnoki címvédő, de a hajrában egy 4-1-es szériával némileg csökkenteni tudta a különbséget a magyar bajnok.

A hazaiaknál Aaron Mensing 11, Nicolai Pedersen és Emil Madsen hét-hét gólt lőtt, Tobias Thulin 13 védéssel zárt. A túloldalon Nedim Remili hétszer, Mikita Vajlupov és Ludovic Fabregas öt-öt alkalommal talált be, a három kapusnak összesen kilenc védése volt.

A két csapat ötödik egymás elleni tétmérkőzésén három veszprémi siker mellett másodszor nyert a GOG. A két győzelemmel és egy vereséggel álló bakonyiak a következő fordulóban, október 11-én a portugál FC Portót fogadják. Az egy győzelemmel és két vereséggel rendelkező Szeged másnap a norvég Kolstad HB otthonában lép pályára a BL csoportkörében.

EHF férfi kézilabda Bajnokok Ligája

3. forduló:

B csoport

GOG (dán)-Telekom Veszprém 36-30 (18-14)
Gudme:
Dorgelo, Thulin (kapusok), Blonz 4, Clausen, Dalby Enoch, Jakobsen 4, Kildelund, Madsen 7 (2), Mensing 11, Legér, Lykke 1, Olsen, Pedersen 7, Persson, Rasmussen 2, Tombak.
Veszprém: Biosca, Corrales, Nagy (kapusok), Casado 3, Descat, Elderaa 3, Fabregas 5, Koszorotov 3, Ligetvári, Mahé 1, Marguc 2 (2), Nilsson, Pechmalbec 1, Remili 7, Sandell, Vailupau 5 (3).

SC Magdeburg (német)–RK Celje Pivovarna Lasko (szlovén) 39-23 (20-13)
FC Porto (portugál)–Barca (spanyol)  30-38 (15-19)
20:45 Montpellier HB (francia)–Orlen Wisla Plock (lengyel)

A csoport

OTP Bank-PICK Szeged–Aalborg Handbold (dán) 34-27 (20-16)
Industria Kielce (lengyel)–PSG Handball (francia) 30-29 (16-15)
HC Eurofarm Pelister (északmacedón)–THW Kiel (német) 20-23 (9-11)
HC Zagreb (horvát)–Kolstad Handball (norvég) 31-20 (17-10)

Az A-csoport állása: 1. THW Kiel 6 p (+13), 2. Aalborg Handbold 4 p (+11), 3. PSG Handball 4 p (+5), 4. Industria Kielce 4 p (0), 5. OTP Bank-PICK Szeged 2 p (+2), 6. HC Zagreb 2 p (0), 7. Kolstad Handball 2 p (-4), 8. HC Eurofarm Pelister 0 p (-27).

Forrás: EHF / MTI

Máthé Dominik három gólt lőtt a PSG vesztes BL-meccsén

A Szeged legyőzte az Aalborgot

Post Views: 5

JochaPress