Tech: Azt hitte, hogy a ChatGPT menő? Akkor figyelje, hogy most mi jön hamarosan: lát, hall és beszél is majd

Tech: Azt hitte, hogy a ChatGPT menő? Akkor figyelje, hogy most mi jön hamarosan: lát, hall és beszél is majd

Számos új képességet kap a következő hetekben a népszerű chatbot, a ChatGPT – például beszélni is lehet majd vele, de képekkel is kiegészíthetőek lesznek a beszélgetések. A beszédes újdonságot ráadásul a Spotify is felhasználja a podcastok szinkronjához.

A ChatGPT a tavaly novemberi rajtja után hihetetlen gyorsan kezdett terjedni, bár időközben vesztett a lendületéből. Ennek ellenére nagy jelentőségű eszközről van szó, főleg, ha azt vesszük, hogy a mögöttes GPT-technológia milyen sok terméket okosított fel a mesterséges intelligencia tudásával.

Most azonban a chatbot maga is hasznos új funkciókat kapott, melyekkel még sokoldalúbban használható a ChatGPT.

A chatbot ugyanis ezentúl lát, hall és beszél is majd.

Mint a fejlesztő OpenAI közleményéből kiderül, a ChatGPT-hez ezentúl beszélni is lehet majd, csakúgy, mint más hangasszisztensekkel – Apple Siri, Amazon Alexa –, és nem csak érti majd, amit mondunk neki, de ugyanúgy tud beszéddel válaszolni is, vagy mesét felolvasni – amit maga a chatbot írt.

Képes képességeket is kapott emellett a ChatGPT, így már a kér(d)éseinket képi illusztrációval is kiegészíthetjük. Mint az OpenAI által nyújtott példán is látható, megkérdezhetjük tőle, hogyan tudjuk lejjebb engedni a nyerget a kerékpárunkon. Egy általános kérdésnél a válasz is általános lesz, fotóval azonban a részleteket is láthatja a chatbot, így például azt is, hogy az gyorszáras megoldást alkalmaz, vagy szerszám is szükséges lesz a folyamathoz.

Az új funkciók a következő hetekben válnak elérhetővé a felhasználóknál, de csak az előfizetőknél – jegyzi meg a TechCrunch. A hangalapú újdonság a kezdeti időkben csak a mobilos alkalmazásokon keresztül lesz hozzáférhető.

A ChatGPT bejelentésével párhuzamosan a Spotify is közölte, hogy az OpenAI által most bemutatott, MI-technológiát a podcastoknál is tesztelni kezdi, és az angol tartalmak szinkronizálásában fogják bevetni – egyelőre spanyol, német és francia nyelvre. A dolog igazi érdekessége, hogy a szinkronhang pont ugyanolyan lesz, mint a podcaster eredeti hangja.

Ez a lehetőség azonban csak néhány kiválasztott tartalomgyártóval áll majd tesztelés alatt, olyanokkal, mint Dax Shepard, Monica Padman, Lex Fridman, Bill Simmons vagy Steven Bartlett.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG