Elégedett a katolikus és a református egyház a népszámlálás adataival

Elégedett a katolikus és a református egyház a népszámlálás adataival

2023. szeptember 26. kedd. 19:24
Frissítve: 2023. szeptember 26. 19:38

„Örömünkre szolgál, hogy bár a lakosság negyven százaléka nem válaszolt a vallási, felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésre, mégis a vallásosságukat kimondottan kinyilvánító honfitársaink több mint kétharmada a Katolikus Egyházhoz tartozónak vallotta magát” – írta az MKPK közleményében.

A 2022-es népszámlálásnak a Központi Statisztikai Hivatal által nyilvánosságra hozott adataira reagálva úgy fogalmaztak, hálás köszönetüket fejezik ki mindenkinek, aki részt vett a népszámlálás folyamatában, és külön megköszönték azoknak, akik a vallási, felekezeti hovatartozásukat tudatosan is megvallották annak ellenére, hogy a kérdésre nem volt kötelező a válaszadás.

A népszámlálás adataiban is megfigyelhetőek a nemzetközi tendenciák, amelyek alól Magyarország és ezen belül a katolikus közösségek sem képeznek kivételt – emelték ki, hozzátéve, hogy ez feladatot jelent a Magyar Katolikus Egyháznak is.

„Ferenc pápa magyarországi látogatása során elhangzott szavai erősítenek bennünket küldetésünkben”; a katolikus egyházfő arra buzdított, hogy a keresztény közösség „jelen legyen és tanúságot tegyen” – olvasható az MKPK közleményében.

Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki a kérdőívek kitöltése során időt és energiát fordított arra, hogy megválaszolja a vallásosságra vonatkozó nem kötelezően megválaszolandó kérdést is – írta közleményében a Magyarországi Református Egyház Zsinata Kommunikációs Szolgálata, amely szerint azért nem lehet hiteles számot kapni az egyes felekezetek pontos létszámáról, mert 40 százalékra nőtt az erre a kérdésre nem válaszolók aránya.

„A nem válaszolók ugyanúgy lehetnek vallásosak, mint nem vallásosak. Az adatok értékelésekor ezért a válaszadókon belüli számokra és arányokra érdemes támaszkodni” – olvasható a közleményben, amely rámutat: a lakosság egyértelmű többsége, 60 százaléka fontosnak érezte, hogy vállalja vallási hovatartozását. A tőlük kapott válaszokból látszik, hogy a református egyház növelni tudta híveinek arányát a válaszadók között. Örvendetes, hogy az adójuk egy százalékát egyházunknak adók száma folyamatosan növekszik, s ma már közel kétszerese a 12 évvel ezelőttieknek.

A nem válaszolók közé visszahúzódókat, vagy református identitásukat elvesztők növekvő számát látva ugyanaz marad a feladatunk, mint eddig: hiteles élettel vonzóvá tenni a keresztyén hitet. Több százezerrel csökkent a magukat nem vallásosnak nevezők száma is. Gyülekezeteink, közösségeink nyitva állnak azok előtt, akik növekvő számban Istent keresik, zárul a reformátusok közleménye.

Írta a Magyar Hírlap