MH/MTI
2023. szeptember 26. kedd. 20:50
Kósa András László, a bukaresti magyar kulturális külképviselet igazgatója az MTI-nek elmondta: a bukaresti Liszt Intézet 2019-ben indította legfiatalabb, a koronavírus-világjárvány idején is megszervezett, mindig jelentős közönségsikernek örvendő rendezvényét, amellyel a magyar jazzélet sokoldalúságát szeretnék megmutatni. A rangos fellépők mellett minden évben meghívják a magyar jazzoktatás kiválóságait is, akik mesterkurzust tartanak, a világhírre már szert tett együttesek mellett mindig keresnek feltörekvő zenekarokat is, illetve minden alkalommal van erdélyi jazz-zenész is a színpadra lépő együttesek között.
„A fesztivál elindítása előtt is komoly érdeklődés mutatkozott a magyar jazzélet személyiségei iránt Bukarestben, elég csak Gyárfás Istvánt megemlíteni, aki rendszeresen koncertezik román zenészekkel közösen. De említhetem a Djabét is, amely rendszeresen koncertezik Romániában: a Garanai Jazz Fesztiválon 13 ezer ember előtt léptek fel” – mutatott rá az intézet igazgatója.
Hozzátette: most az 5. Bukaresti Magyar Jazznapok jövő keddi nyitókoncertjén, a CREART Teatrelli termében is meghallgathatja a közönség Magyarország elsőszámú jazz/worldfusion zenekarát, az immár negyedévszázados történetre visszatekintő Djabe együttest.
Október 4-én a Green Hours Jazz Caféban Cári Tibor zeneszerző-zongorista, több romániai és magyarországi film, illetve színházi produkció zeneszerzője és Szabó J. Attila gordonkaművész elektro-akusztikus zenei projekttel lép a közönség elé. Október 5-én a Liszt Intézet koncerttermében a Magyar Jazz Szövetség elnökének formációja, a fennállása 10. évfordulóját ünneplő Bágyi Balázs New Quartet tart lemezbemutató koncertet.
Október 6-án a klasszikus zene és a jazz fúzióját újszerű megközelítésben művelő Jazzical Trió – Káel Norbert (zongora), Horváth „Pluto” József (basszusgitár) és Lakatos „Pecek” András (dobok) – koncertjével zárul a négynapos rendezvény.
A Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megszervezett jazznapok zárókoncertjét megelőzően a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem Auditorium termében Káel Norbert zeneszerző, zongoraművész tart improvizációs mesterkurzust elsősorban zongoristáknak, de a műfaj iránt nyitott minden érdeklődőt várnak az eseményre.
Írta a Magyar Hírlap