Szakmáryék főtáblára jutottak a röplabda Challenge Kupában

Szakmáryék főtáblára jutottak a röplabda Challenge Kupában

Megnyerte a péntektől vasárnapig tartó négycsapatos tornát, így a Challenge Kupában szerepelhet Szakmáry Gréta női röplabdacsapata, a Novara.

Novara

Az olasz együttes a nyugat-európai regionális szövetség által szervezett WEVZA Kupán a svájci Volleyball Academyt és Szűcs Kinga francia együttesét, a TFOC-t 3-0-ra, míg a zárónapon a német Vilsbiburgot nagy csatában, 3-2-re győzte le.

A 31 éves, 126-szoros válogatott ütőjátékos – aki nyáron Cuneóból szerződött a 2019-es Bajnokok Ligája-győztes együtteshez – csak a harmadik meccsen kapott lehetőséget, de nem szerzett pontot.

„Múlt hét elején utolért egy kisebb sérülés, ami miatt ki kellett hagynom pár edzést, ezért pénteken és szombaton nem is tudtam pályára lépni. Az utolsó, mindent eldöntő meccsen aztán nem a saját pozíciómban szerepeltem, de a jelenlegi formámhoz képest próbáltam a legjobbat nyújtani és segíteni a csapatot”

– nyilatkozta az MTI-nek Szakmáry Gréta.

Hozzátette, a hiányzó játékosaik miatt nem volt egyszerű ez a három nap, a Vilsbiburg ráadásul nagy csatára kényszerítette őket, de nagyon örül, hogy nyertek és így nemzetközi kupasorozatban is megmérethetik magukat.

„Megtettük az első lépést, szép lassan megérkeznek a válogatott játékosok is, már várjuk a bajnokság kezdetét. A sérülésem után szeretnék jó formába kerülni a szezonrajta”

– zárta az ütő.

A torna másik magyar érdekeltje, Szűcs mindhárom találkozón kezdett, sorrendben 8, 10 és 5 pontot szerzett, a Terville azonban minden összecsapását elveszítette.

Az előző idényben BL-elődöntős Novara a harmadik számú európai kupasorozat, a Challenge Kupa első fordulójában egy másik olasz csapattal, a Casalmaggióréval találkozik októberben.

(MTI)

Németh Anett az olasz Pinerolóban folytatja pályafutását

Post Views: 1

JochaPress