A női birkózás U20-as világ- és Európa-bajnoka megcélozza a párizsi olimpiát

A női birkózás U20-as világ- és Európa-bajnoka megcélozza a párizsi olimpiát

MH/MTI
2023. szeptember 25. hétfő. 20:53

“Hullámvölgyből volt egy-kettő, a bokaszalag-szakadásom eléggé megviselt, mivel két hetet ki kellett hagynom miatta, ezért teljesértékű edzést mindössze egy héttel az ammáni vb előtt tudtam végezni” – mondta az MTI-nek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián a 18 éves kőbányai birkózó, aki még mindig bajlódik a bokasérülésével, így a teljes felépülés érdekében úgy döntött, idén már nem indul több birkózóversenyen.

A 18 éves birkózó ugyanakkor részt vesz a szumó-világbajnokságon Japánban, melyen nincsen nagy elvárása. Úgy vélte, kifejezetten jót tesz neki a rövidebb, gyors küzdelmekre épülő japán eredetű küzdősport. Ahogy fogalmazott, utána egy jó alapozást szeretne csinálni, hogy pótolja a fizikai lemaradásét és csiszolja a technikáját.

“Sokszor a saját korosztályomban is úgy érzem, erőnlétileg egy kicsit le vagyok maradva, de ezt a gyorsaságommal és technikailag próbálom kompenzálni” – mondta Elekes, majd arra is kitért, hogy az U23-as korosztály nemzetközi viadalait már túl soknak érezte, ezért azt kihagyja, így “tökéletes volt megkoronázni az évet az U20-as vb-címmel”.

A KSC sportolójának idén az volt a célja, hogy jobban teljesítsen, mint 2022-ben, viszont elmondása szerint ezt a szezont túlszárnyalni egyáltalán nem lesz könnyű, noha mindig van mivel megfejelni.
“A korosztályomban ismét megpályázom az Eb- és vb-címet, illetve idén csak az indiai ellenfelem tudott rajtam akciópontot csinálni, így jövőre azon fogok dolgozni, hogy egy pontot se csináljanak rajtam” – hangsúlyozta Elekes, aki arra a kérdésre, hogy megfordult-e a fejében a jövő évi olimpia gondolata, úgy válaszolt, mindenképpen szeretné kiharcolni a válogatottságot.

“Sok víz lefolyik addig a Dunán, de jövőre mindenképpen szeretnék részt venni egy kvalifikációs versenyen, már csak azért is, mert szeretnék beköszönni, és megmutatni, hogy itt vagyok én is” – tette hozzá az olimpia műsorán nem szereplő 65 kilós súlycsoport korosztályos egyeduralkodója, aki a téli alapozástól teszi függővé, hogy jövőre a 62 vagy a 68 kilogrammosok között vállalkozik a feladatra. “Most 67 kilogramm körül mozog a súlyom, így 62-re nagyon sokat kellene fogynom, a 68-hoz pedig legalább 70 kilónak kellene lennem, úgyhogy ez még a jövő zenéje”.

A korábban U17-es korosztályban is vb- és Eb-győztes és U15-ösök között ugyancsak kontinensbajnok versenyző a kisebbik kategória nemzetközi mezőnyét követi inkább, mivel idén 62-ben kapott lehetőséget a Polyák Imre-Varga János emlékversenyen, ahol két győztes és egy vesztes mérkőzést követően kiesett a versenyből.

Írta a Magyar Hírlap