Tech: Elkezdték bevonni a Xiaomi telefonokat az üzletekből, az ok a háború

Tech: Elkezdték bevonni a Xiaomi telefonokat az üzletekből, az ok a háború

A mobiltelefónia egyik őshazájának tekinthető Finnország három nagy mobilszolgáltatója úgy döntött, felfüggeszti a Xiaomi okostelefonok árusítását a kínai vállalat háborús hozzáállása miatt.

Másfél év eltelt, és a Xiaomi még mindig változatlanul jelen van Oroszországban. Ezzel indokolják a Telia, DNA és Elisa nevű finn operátorok, hogy a helyzet változásáig felfüggesztik a Xiaomi termékeinek árusítását – jelentette a helyi Suomimobiili.

A Telia a már meglévő készleteit még kiárusítja, de új tételeket már nem listáz be a Xiaomitól.

Sami Aavikko, a DNA vezérigazgatója azt mondta a lapnak, hogy cége nem elégedett azzal, ahogyan a kínai mobilgyártó kezeli az Oroszországban kialakult helyzetet. A raktáron lévő eszközöket még ők is kiárusítják, de már ezek a modellek sincsenek kiállítva a szolgáltató üzleteiben.

Az Elisánál egyelőre annyit nyilatkoztak, hogy megkezdték az árult Xiaomi készülékek repertoárjának szűkítését.

A Suomimobiili által megkérdezett másik két mobilszolgáltató, a Gigantti és a Verkkokauppa úgy nyilatkozott, amíg uniós tiltás nincs érvényben a Xiaomi ellen, addig egyelőre nem tartják indokoltnak a lépést.

Az uniós tiltás ellenére is érthetőnek tűnik a szigorúbb hozzáállás, ha figyelembe vesszük, hogy 1939-ben a szovjet blokkot vezető Oroszország hasonló inváziót indított Finnország ellen, mint tavaly tavasszal Ukrajnában.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG