Megújult a Jáki Szent László-kápolna a Városligetben

Megújult a Jáki Szent László-kápolna a Városligetben

MH/MTI
2023. szeptember 23. szombat. 16:21

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a szentmisét megelőzően arról beszélt, hogy a gyermekkorát a közelben töltötte, ezért jól ismeri a környéket, és a szívéhez nőtt a Jáki kápolna.

A katolikus egyházzal történelmi lehetőséget ragadtunk meg közösen, „nem engedtük el egymás kezét”, így Budapesten számos templom újulhatott meg, köztük a kápolna is – mondta.

Az államtitkár azt kívánta, hogy minél többször töltsék meg a kápolnát lélekkel, valamint megköszönte a katolikus egyház vezetőinek, papjainak és a hívőknek, hogy részt vesznek az értékteremtő, értékmentő, értéktovábbadó közösségi összefogásban.

Erdő Péter a felújításról szólva azt mondta, „a megújuló szépség elevenné teszi a helyeknek és a közösségeknek a történetét”.

A millenniumi világkiállítás pavilonjaként a régi Magyarország számos szép épületének kicsinyített mását hozták létre a Városligetben. Ebbe az együttesbe illeszkedik a román stílusú Jáki kápolna, a Jáki templom mintájára épült „gyönyörű Isten háza” – idézte fel a bíboros.

Erdő Péter elmondta, a kápolna kedvelt helye lett a budapestieknek: imádkozó és Istent kereső embereknek, különösen pedig azoknak, akik meghitt, de mégis emelkedett körülmények között akarták megkötni házasságukat. A kápolnának küldetése van ma is: „egy lüktető város közepén kell Krisztus jelenlétét és a keresztény hitet képviselni” – hangsúlyozta.

Erdő Péter azt mondta, hogy Jézus tanítása a magvetőről eligazít bennünket: az élet gondjai, ha csak azokra figyelünk, kiszáríthatják a lelkünkben sarjadó hitet. De ha nemcsak hallgatói vagyunk Krisztus tanításának, az egyház szavakba öntött hitének, hanem nap mint nap a követői is, akkor a vetés egyéni életünkben, családjainkban, közösségeinkben és népünk életében is bőséges termést hoz. Értelmet ad egyén és közösség életének. Erő és lendület fakad belőle a félelem, a szorongás, a mindennapi bajok leküzdéséhez.

Hivatása van minden embernek, a családoknak és a közösségeknek, sőt hivatása van és lehet az egyes népeknek is. Ennek a felismeréséhez és teljesítéséhet Krisztus adja meg a bizalmat, akinek a küldetése nem ért véget a kereszthalállal, hanem a feltámadásban teljesedett ki – hangsúlyozta, és úgy fogalmazott, „a bizalom, az élet nagyszerű programként való felfogása indíthatja a fiatalokat arra, hogy minden bizonytalankodás helyett vállalják az egész életre szóló szentségi házasság és a családalapítás hivatását.”  

Pajor András, a Keresztény Kulturális Akadémia elnöke, a Budapest-Herminamezői Szentlélek Plébánia plébánosa elmondta, a kápolna az elmúlt két évtizedben csaknem ezer magyar keresztény családot indított útjára az itt megkötött házasságok révén.

A kápolna – mint az a honlapján olvasható – részleges külső és belső felújítása a Miniszterelnökség 200 millió forintos támogatásával valósult meg.

Írta a Magyar Hírlap