Losonczi Dávid döntős és olimpiai kvótás

Losonczi Dávid döntős és olimpiai kvótás

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid az elődöntőben is parádézott, technikai tussal verte bolgár ellenfelét, így bejutott a döntőbe és olimpiai kvótát szerzett szombaton a belgrádi birkózó-világbajnokságon.

Losonczi
A győztes Losonczi Dávid ünnepel a fehérorosz Kiril Maszkevics ellen a férfi kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében vívott mérkőzés után a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az ESMTK 23 éves sportolója ihletett formában birkózott a délelőtti programban, melyben előbb a kirgiz Azat Szaldinovot, majd az azeri Islam Abbasovot győzte le technikai tussal, a nyolc között pedig a fehérorosz Kiril Maszkevicset 6-1-re verte.

A kora esti elődöntőben a bolgár Szemen Novikovval került szembe, aki gyakorlatilag korábbi riválisainál is kevesebb ellenállásra volt képes.

A kötöttfogású meccsek szokásos „álló egy percében” is egyértelműen Losonczi volt a jobb, aki a második perc elején riválisa fejlefogásából gyönyörűen fogott vissza, átvette a támadást és hátára döntötte ellenfelét. A bírák először négy pontot adtak neki, de a bolgár reklamációt elfogadta a zsűri, így kétpontosra minősítette az akciót (2-0).

A fehéroroszt a folytatásban passzivitásért figyelmeztették (3-0), így jöhetett a parterhelyzet, ami a meccs végét is jelentette egyben. Losonczi ugyanis meg tudta emelni ellenfelét, majd a szőnyeg szélén nagy ívben eldobta (7-0). Közben Novikov szabálytalankodott is, amiért megintették és újabb két pontot kapott a magyar (9-0).

A bolgárok ugyan ismét videobírót kértek, de Losonczi és Módos Péter szövetségi kapitány már a videózás közben ünnepelt, annyira egyértelműnek tűnt a szituációt. A zsűri pedig ezt megerősítette, így Losonczi Dávid 10-0-s diadallal jutott a vasárnap esti fináléba.

„Elmondhatatlanul boldog vagyok, az álmom vált valóra” – mondta boldogan a vegyeszónában Losonczi Dávid. „Ma semmi nem tudott kizökkenteni, ilyen napom volt. Pedig szinte az összes challenge-et elveszítettem. Nagyon jól ment ma, testben és fejben is rendben voltam. Itt már egy percnél éreztem, hogy elfáradt és tönkre fogom verni.”

A fiatal kötöttfogású a vasárnapi fináléban a török Ali Cengizzel mérkőzik majd, akiről Losonczi megjegyezte, hogy az áprilisi Európa-bajnokság döntőjében Takács István legyőzte és ő is le fogja.

A szombati nap másik két magyar indulója közül a 67 kilós Váncza István a vigaszágon folytathatja a küzdelmet vasárnap, mert az őt nyolcaddöntőben legyőző azeri Hasrat Jafarov bejutott a fináléba.

(MTI)

Losonczi Dávid negyed-, Váncza István nyolcaddöntős, Kecskeméti kikapott

Post Views: 4

JochaPress