A szombati nap csúcseseménye természetesen a Japán Nagydíj kvalifikációja volt, melyen Max Verstappen a két McLaren előtt szerezte meg a rajtelsőséget: az időmérő összefoglalója itt, végeredménye itt, élő közvetítése pedig itt olvasható – aki pedig a harmadik szabadedzésre kíváncsi, az összefoglalót itt, az eredményt pedig itt találja.
Akit pedig kizárólag a nap legfontosabb információja érdekel: ide kattintva tekintheti meg, milyen sorrendben állnak fel az autók holnap reggel a Japán Nagydíj rajtrácsára.
Az élről induló Max Verstappen elmondása szerint már tegnap érezte, hogy jó hétvégéje lehet, de a bő fél másodperces előnyre, miközben csapattársa az első két sorba sem fért be, talán ő sem számított – csapatfőnöke, Christian Horner mindenesetre az egekig magasztalta produkcióját.
Rendkívül erős napja volt a McLarennek: Oscar Piastri, akinek édesanyját Zak Brown viccesen azonnal Japánba akarta reptetni, úgy nyilatkozott, hogy meg akarja támadni Verstappent a vezetésért, és a harmadikként záró Lando Norris sem akar másra figyelni, csak a hollandra.
A „dobogósok” részéről, akik harcba szállhatnak a szezon legkülönlegesebb, csókra aktiválódó trófeájáért, több furcsa nyilatkozat is elhangzott: Verstappen azt üzente a Red Bullban kétkedőknek, hogy menjenek, és szívjanak ki egy tojást, míg Norris arra biztatta csapattársát, hogy Senna-módra üsse ki Verstappent a rajtnál.
A szingapúrinál gyengébben alakult ugyan a Ferrari időmérője, méghozzá elsősorban az abroncsok túlmelegedése miatt, de még mindig jobban jártak, mint a Mercedes, akik csak a negyedik sorba kerültek: a múltheti időmérős ítéletek nyomán a mesterséges intelligenciát emlegető Hamilton az autót kárhoztatta, míg Russell, akinek versenygépét szerelni kell az időmérő előtt, azt hangsúlyozta, hogy ez a pálya nem fekszik a W14-nek.
A legjobb tízbe került még a hazai pályán versenyző Yuki Tsunoda, aki boldogan, míg tizenegyedikként záró csapattársa frusztráltan nyilatkozott a leintés után – míg a tizedikként záró Fernando Alonso azt igyekezett hangsúlyozni, hogy a gyengülő autóval nyújtott teljesítménye így is elismerésre méltó.
Nem a 9. hely volt a nap legnagyobb öröme Tsunoda számára, hiszen az AlphaTauri megerősítette, hogy 2024-ben is a csapatnál marad majd a japán versenyző, partnere pedig a jelenleg sérüléséből lábadozó Daniel Ricciardo lesz.
Így már csak egyetlen hely maradt szabadon a 2024-es mezőnyben, méghozzá annak a Logan Sargeantnak a helye, aki ma újabb balesetet szenvedett, így nem is csoda, hogy a sajtó már az utódját keresi: német lapértesülések szerint a Williams nemet mondott Mick Schumacherre, és Felipe Drugovichot akarják megkaparintani.
Schumacher előtt így egy másik „kék” csapat, az Alpine kapui nyílhatnak meg, csak épp nem az F1-ben, hanem az endurance-világbajnokságban, amit a franciák meg is erősítettek, míg a fiatal német nagybátyja, Ralf Schumacher arról beszélt, hogy visszatérhet-e Sebastian Vettel az F1-be – a négyszeres bajnok klasszis volt főnöke mindenesetre nem számít erre.
Természetesen nemcsak F1, hanem MotoGP is volt ma: az időmérőt Bezzecchi nyerte Martin előtt Indiában, a sprinten viszont az olaszt már a rajtnál kiütötte csapattársa, Marini, így Martin győzött Bagnaia és a már a Ducati sportigazgatója által is a Gresinihez vizionált sokszoros bajnok Marquez előtt.
formula.hu