Alonso ezúttal is a Q3-ba vinné az Aston Martint
https://formula.hu/parc-ferme/36557
Szingapúrban megszakadt az Aston Martin idei pontszerző szériája, miután Stroll el sem indult a futamon, Alonso pedig a 15. helyen ért célba. Ezzel a spanyol el is vesztette összetettbeli harmadik helyét Lewis Hamiltonnal szemben, ám most gyengébbnek tűnik a Mercedes, így a Alonso akár azonnal visszavághat egykori csapattársának.
Mike Krack szerint egy top 5-ös helyezés a versenyen már álomszerű lenne, de a kvalifikáción mindkét autójukkal bevenné a Q3-at. Alonso is hasonló célokat tűzött ki maga és a csapat elé.
„Kielemezzük az adatokat este, aztán a kvalifikáción remélhetőleg versenyképesek leszünk. Nagyon jól éreztem magam, ez a pálya Formula-1-es autókra lett kitalálva, szóval rendkívül élveztem a pénteki napot. Majd meglátjuk, hogy eléggé gyorsak leszünk-e, mindenesetre szeretnénk folytatni az állandó Q3-as jelenlétünket.”
Vettel elismerte: „rendkívül nehéz” a pálya mellől néznie a suzukai F1-et
https://formula.hu/parc-ferme/36559
Sebastian Vettel jelen van a Formula-1-es Japán Nagydíj hétvégéjén: amellett, hogy kilátogat magára a versenyre, mindezt a „Zümmögő kanyar” elnevezésű, a biológiai sokféleséget hangsúlyozó, rovarszállókat felállító projektje miatt utazott Suzukába, amelynek csütörtöki átadóján a komplett mezőny tiszteletét tette. Bár az eseményen a négyszeres világbajnok elmondta, hogy nem bánta meg a visszavonulást és nem is fontolgatja jelenleg a visszatérést, azt is elismerte, hogy roppant nehéz a pálya széléről figyelnie az eseményeket – főleg ezen a helyszínen:
„Tudtam, hogy kemény lesz innen nézni. Természetesen rendkívül nehéz. Végső soron ez a kedvenc pályám, és legutóbb is elmondtam, hogy nem bánnék egy visszatérést csak itt. Most csak itt állni, miközben tudod, milyen érzés, amikor az autóban ülsz itt…” – nyilatkozta Vettel a Sky Sports Germanynek.
fotó: DPPI
„Nem ideális, de…” – Gasly az autótörésről
https://formula.hu/parc-ferme/36558
Pierre Gasly balesetével ért véget a pénteki második szabadedzés a Formula-1-es Japán Nagydíjon: a francia pilóta a Degner 2-ben törte meg az Alpine-t. „Minden rendben a magam részéről, jól vagyok. Sajnos egyszerűen blokkoltam és megpróbáltam befordulni, de nem tudtam bevenni a kanyart. Nem ideális, de a srácok meg fogják szerelni az autót, minden rendben lesz az időmérőre” – mondta el a baleset kapcsán Gasly.
Az Alpine versenyzője felemásan értékelte a balesettől függetlenül is a suzukai pénteket: „Úgy vélem, délelőtt jobb volt a teljesítmény, de nem éreztem jól magam az autóban az egyensúlyt illetően. Kipróbáltunk néhány dolgot délután, amelyek sajnos nem hozták, amit vártunk tőlük, de legalább jó irányt mutattak számunkra. Biztos vagyok benne, hogy holnapra összerakunk mindent, amit Estebannal tanultunk és igyekszünk kihozni a maximumot a csomagból az időmérőre.”
fotó: DPPI
Nyolcezredes Marini-vezetés Indiában, top 10-ben a Repsol Hondák
https://formula.hu/parc-ferme/36556
A hét eleji-közepi vízumkáosz után időben megérkezett végül a MotoGP mezőnye az első Indiai Nagydíj helyszínére, az F1-ben tíz éve használt Buddh International Circuitre, de azért nem alakult zökkenőmentesen a pénteki edzésnap, ugyanis a délutáni programot megcsúsztatta az, hogy a The Race információi szerint a sportbírók egy időre megtagadták a munkát, amíg nem biztosítanak számukra ivóvizet a 35 fok körüli hőségben.
Ami a pályán zajló eseményeket illeti: a délutáni edzés, amely az időmérő második etapjába való bejutásról döntött, Luca Marini elsőségét hozta, nyolc ezreddel múlta felül pramacos márkatársát, Jorge Martint. Rajtuk kívül még három ducatis kvalifikálta magát a top 10-be és ezzel a Q2-be: Marco Bezzecchi, a világbajnokságot vezető Francesco Bagnaia, valamint Johann Zarco. Ott van az élbolyban mindkét gyári Aprilia Aleix Espargaróval és Maverick Vinalesszel, de ami igazán kiemelendő, az a Honda váratlanul biztató kezdése: Marc Marquez és Joan Mir is befért az első tízbe. A délelőtti tréningen több műszaki hibával sújtott Fabio Quartararo nyolcadik lett a Yamahával, így ő is ott lesz a Q2-ben szombaton – a KTM-esek közül viszont ezúttal senki nem mondhatja ezt el magáról.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
Az Astonnál már csak álom a top 5?
https://formula.hu/parc-ferme/36555
A szezon eleje óta látványosan visszaesett az Aston Martin, akik a pletykák szerint a hajlékony szárnyak komolyabb felügyelete miatt vesztettek teljesítményt. A múlt hétvégi Szingapúri Nagydíj volt az első az éven, amikor nem szerzett pontot az istálló: Alonso utolsóként ért célba, Stroll pedig rajthoz sem állt hatalmas időmérős balesete után. Bár a csapatfőnök, Mike Krack szerint semmi ok emiatt az aggodalomra, Japánban mégis reálisan látja a helyzetet.
„Semmi különös nem történt a mai szabadedzések alatt” – nyilatkozta a Sky Sports-nak az Aston csapatfőnöke. „Próbáltuk minimalizálni a tesztelemeket, hiszen ezen a pályán sok idő kell a pilótáknak, hogy felvegyék a ritmust. Mindenesetre jó napunk volt, magabiztosan várjuk a hétvége további részét, hiszen az autó jónak tűnt, a versenyzők pedig elégedettek.”
„Ha a szombati időmérőn mindkét autóval be tudnánk jutni a Q3-ba, az szép eredmény lenne az elmúlt versenyhétvégék tükrében. Ami a versenyt illeti, ha csak az egyik autónkkal a top 5-ben végeznénk, az maga lenne az álom!”
Új kamera az F1-es közvetítésben: még fejlesztés alatt áll
https://formula.hu/parc-ferme/36554
A Japán Nagydíj első szabadedzése alatt Lewis Hamilton autőján tűnt fel egy új pozícióban lévő kamera. Az F1 tájékoztatása szerint ez az elképzelés egyelőre tesztfázisban van, fejlesztés alatt áll, a második gyakorláson és potenciálisan az egész hétvége során próbálkoznak majd vele, és Suzuka után összegzik a tapasztalatokat.
Full tilt at Suzuka #JapaneseGP @MercedesAMGF1 pic.twitter.com/t85qwziJkj
— Formula 1 (@F1) September 22, 2023
A Toyota WEC-pilótáját jelentette be a McLaren F1-es csapata
https://formula.hu/parc-ferme/36553
Ryo Hirakawa lesz 2024-ben a McLaren F1-es tartalékpilótája – jelentették be a wokingiak péntek reggel. A 29 éves japán versenyző jelenleg a Toyota alkalmazásában áll a WEC-projektben és tavaly megnyerte a Le Mans-i 24 órást, valamint tagja volt a világbajnok formációnak is.
A tervek szerint jövőre is folytatja ezt a programot, de emellett szimulátorozni fog a McLarennél, és közben tesztelhet is majd a wokingi csapattal.
Erősorrend: Lawson parádés, Perez egyre lejjebb csúszik
https://formula.hu/parc-ferme/36552
A Formula Podcast futamértékelő adásainak állandó eleme a pontozás: a műsor két állandó szereplője, Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező magyar újságíró, valamint Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője a mezőny minden tagjának hétvégi teljesítményét 1 és 10 pont között értékelik. A pontozás során az elért eredmény mellett a körülmények, az autóban rejlő lehetőségek, a csapattárshoz viszonyított teljesítmény, az elkövetett hibák mennyisége és az összbenyomás is szerepet játszanak. Kerek 10-est csak a tökéletes vagy ahhoz nagyon közeli versenyhétvége érdemelhet, a 6-os az átlagos teljesítmény, míg 3-tól lefelé már az F1-ben évente csak néhány alkalommal látható botrányos produkciókat értékeljük.
A Szingapúri Nagydíjat követően így áll a pilótarangsor az eddigi pontszámok átlaga alapján:
A mögöttünk hagyott hétvégén természetesen a futamgyőztes Carlos Sainz kapta a legmagasabb pontszámot, de a másik két dobogós és Liam Lawson teljesítménye is nagyon jó értékelést kapott – utóbbi így a három teljesített hétvégéje alapján a „tabella” élmezőnyében szerepel. Az összes szingapúri pontszám a Formula Podcast futamértékelőjében hallható:
Hamilton Vettelről: „Ilyen versenyző még nem volt a sport történetében”
https://formula.hu/parc-ferme/36551
Sebastian Vettel újra jelen van egy Formula-1-es nagydíjon: az előző szezon végén visszavonult négyszeres világbajnok Japánba látogatott el, de nem csupán nézőként. A környezetvédelemre, konkrétan a méhek és rovarok fontosságára hívja fel a figyelmet a „Zümmögő kanyar” elnevezésű projekttel, amelynek bemutatásán a mezőny összes aktív pilótája részt vett.
Az egykori nagy rivális, Lewis Hamilton pedig a csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt Vettelről, dicsérve őt azért, hogy a versenyzést követően egészen másféle, nemes célú ügyben teljesedett ki:
„Nagyszerű, hogy Seb újra velünk van ezen a hétvégén. Leült a versenyzőkkel és elmondta nekünk a terveit. Nagyszerű, hogy megtalálta a küldetését” – mondta Hamilton. „A sport történetében nem is tudok olyan másik versenyzőről, aki ennyire hallatta a hangját és ilyen szenvedélyt mutatott a világ iránt, amelyben élünk. Remélem, hogy a többi versenyzőt is inspirálta, hogy tegyenek valamit, terjesszék a szeretetet, az együttérzést, növeljék a tudatosságot. Milliónyi problémát kellene megoldanunk, de a biodiverzitás különösen fontos, és fel kell hívni rá a figyelmet, mennyire az.”
A „nem jobboldali” Marko rejtélyes dolgot mondott
https://formula.hu/parc-ferme/36550
Mint arról korábban beszámolhattunk, a „Dél-Amerika-ügyben”, melyről részletesen a Formula.hu „Marko” címkével ellátott cikkeiben lehet olvasni, az FIA figyelmeztette Helmut Markót arra, hogy felelősségteljesebben nyilatkozzon a jövőben. Az OE24-nek nyilatkozva Marko elárulta, hogy e-mailben kapta a figyelemeztetést, és hozzátett egy nagyon rejtélyes megjegyzést: „Egyes dolgokat szándékosan irányítottak. De nem akarok erről többet mondani.”
Az F1 egyik ügyeletes megmondóembere, Ralf Schumacher természetesen ebben a kérdésben is kifejtette véleményét: „Alig beszéltünk valamit egymással, de 16-18 éves korom óta ismerem, és meg kell mondjam, egy dolog biztos, hogy nem jobboldali vagy ilyesmi. Persze nyersen fogalmaz, de szerintem meg lehet bocsátani neki, ugyanis a bocsánatkérése teljesen őszintének tűnt. Ismerem őt, és teljesen meg vagyok győződve arról, hogy nem akart rasszista lenni.”
Schumacher azt is hozzátette, hogy a közhiedelemmel ellentétben Markót nagyon is érdekli mások véleménye: „Aggasztja, hogy ezt gondolják róla. Helmut soha senkit nem bántott, bár időről időre meggondolatlan kijelentéseket tesz, amit nem könnyű hallania a versenyzőinek. Szereti őket a nagyokhoz, Vettelhez és Verstappenhez hasonlítani… De erről a dologról már régóta beszélnek, szerintem ha Sergio elfogadta a bocsánatkérést, nekünk is el kellene.”
Formula1.5 – Sainz duplázott, Hamilton közelít
https://formula.hu/parc-ferme/36546
Játék a számokkal: hogyan nézne ki a 2023-as világbajnokság állása, ha egyszerűen eltüntetnénk a két Red Bullt a képletből? Carlos Sainz sorozatban szerzett második győzelmével leszakította magáról Leclerc-t és Russellt, sőt utóbbira Norris is veszélyesen közelít – míg a listavezető Alonsóra első nullás hétvégéje után egyre közelebb ér Hamilton. Stroll négy hétvége alatt mindössze nyolc pontot szerzett, így Gasly és Piastri is a nyakán van, míg Liam Lawson már Magnussent és Zhout vette célkeresztbe.
Napokon belül eldől az AlphaTauri jövő évi párosa
https://formula.hu/parc-ferme/36549
A SpeedWeeknek nyilatkozva Peter Bayer, az AlphaTauri vezérigazgatója elmondta, hogy a sokak által (különösen Liam Lawson parádés beugrását követően) nagyon várt döntés rövidesen megszületik az istálló 2024-es felállásáról: „Határozott elképzelésünk van 2024-ről, és napokon belül meg is hozzuk a döntést. Liam nagyszerű munkát végzett, és a tervek szerint be fogja fejezni a Super Formula szezonját” – mondta a japán sorozat bajnoki címéért küzdő Lawsonról.
A szezonzáró dupla fordulót október 27–29 között rendezik majd Suzukában, addig viszont a mostani, suzukai hétvégén kívül még kettőt teljesítenek az F1-ben, hiszen két hét múlva Katarba, majd négy hét múlva Austinba érkezik a mezőny. Bayer szavaiból az is kiderült, hogy Ricciardo nem biztos, hogy már előbbin részt tud venni: „Reméljük, hogy Daniel már október elején, Katarban bevethető lesz, de legkésőbb Austinban, óvatosan optimista vagyok ezt illetően.”
Lawson maga úgy nyilatkozott, hogy a cél Ricciardo katari visszatérése, de mivel nem tudni, erre milyen esélyek vannak, folytatja a felkészülést az újabb F1-es bevetésre. Az új-zélandi jövőbeli terveiről és elképzeléseiről is megszólalt, ez ide kattintva olvasható el.
Fluoreszkáló sisakkal versenyez az F1-es Japán Nagydíjon Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/36545
Úgy tűnik, Suzukára az átlagosnál is többen készültek speciális bukósisakkal: többek között Max Verstappen és Fernando Alonso is különleges dizájnnal fog versenyezni a hétvégén. De alighanem rajtuk is túltesz Lewis Hamilton sisakja, amely Hajime Sorayama japán illusztrátorral együttműködésben készült, s amelynek legfeltűnőbb része a sisakrostélynál látható fényes-fluoreszkáló sáv. A stúdiófotókon így néz ki a rendhagyó dizájn, amely lehet, hogy egyébként a szingapúri éjszakában lett volna igazán látványos a pályán:
Az Astonnál nem pánikolnak az első pont nélküli hétvége után
https://formula.hu/parc-ferme/36544
Fernando Alonso ebben a szezonban hétszer is a dobogóig száguldott az AMR23-mal, s bár az tény, hogy a szezon eleji formájához képest jelentősen visszaesett Lawrence Stroll csapata, a spanyol továbbra is versenyben van az összetettbeli harmadik helyezésért, azonban Szingapúrban csapnivaló hétvégét teljesített az istálló: Stroll el sem indult a versenyen hatalmas szombati bukása után, Alonso pedig nem tudott pontokat szerezni az éjszakai versenyen.
A csapatfőnök, Mike Krack szerint semmi okuk sincs az aggodalomra a szezon első nullázást követően: „Csakúgy, mint Verstappen győzelmi szériája, a mi pontszerző sorozatunk is a végéhez ért Szingapúrban, de ezt nem nevezném valami nagy gyomrosnak. Nyilván nem örülünk neki, de azért nem tragédia” – idézi a Racer Kracket.
„Mindig azt mondogattuk, hogy ott kell lennünk, ha egyszer lehetőség adódik. Ezúttal nem voltunk abban a pozícióban, hogy éljünk a kínálkozó lehetőséggel, így mások szerezték meg a győzelmet, ezt el kell fogadnunk. Ők ott voltak tűzközelben, mi pedig ezúttal lemaradtunk, de biztosra kell mennünk, hogy legközelebb mi is harcban leszünk, ha esély nyílna egy újabb győzelemre.”
A csapatok következetességet várnak az FIA-tól
https://formula.hu/parc-ferme/36543
A múlt hétvégi, Szingapúri Nagydíj időmérő edzését követően három kisebb-nagyobb szabálysértés miatt is beidézték a versenyfelügyelők Max Verstappent, amik közül a legszembetűnőbb egyértelműen Yuki Tsunoda feltartása volt, ám a kétszeres világbajnok megúszta két megrovással és egy 5000 eurós bírsággal.
A közösségi médiában és a paddockban is voltak felszólalások, melyek szerint korábban sokkal kevésbé egyértelmű esetek miatt is három rajthelyes büntetéssel „jutalmazták” a vétkes felet a felügyelők, így az Aston Martin teljesítményért felelős vezetője, Tom McCullough felhívta rá ismételten az FIA figyelmét, hogy következetesebben kellene eljárniuk a hasonló esetekben.
„A versenyfelügyelőknek minden információ a rendelkezésére áll. Nyilván számunkra frusztráló, ha feltartanak bennünket, de hagyjuk az FIA-t, hagy végezzék a munkájukat. Egyetlen dolgot kérnénk csupán tőlük: versenyről versenyre legyenek következetesek. A rajongók ezt akarják, mi ezt akarjuk, mindenki ezt akarja.”
Verstappen persze a maga nemtörődömségével válaszolt az esetet követően: „Azt hiszem, nagyon jól elmagyaráztam a felügyelőknek, mit miért csináltam. Nem minden eset egyforma” – zárta rövidre a témát a Red Bull-os, akinek megszakadt tíz verrsenyt számláló győzelmi sorozata szingapúri ötödik helyezésével.
Maradhat-e Schumacher a Mercedes F1-es tartalékosa, ha az Alpine WEC-pilótája lesz?
https://formula.hu/parc-ferme/36541
A legfrissebb sajtóértesülések szerint az Alpine Endurance-világbajnoki felállásban kaphat versenyzői ülést 2024-ben Mick Schumacher. A német pilóta két éven át versenyzett a Haasnál a Formula-1-ben, majd miután ott nem volt maradása, a Mercedesnél kötött ki mint teszt- és tartalékpilóta. Toto Wolffot, a Mercedes csapatfőnökét megkérdezték arról, hogy ezt a munkakörét akkor is megtarthatná-e, ha valóban a WEC-ben kapna ülést az Alpine-nál:
„Micknek helye van itt a tartalékversenyzőnkként, és része a családnak. Reméljük, velünk marad ebben a szerepkörben. Adunk neki időt az autónkban, és emellett kaphat gyári ülést egy másik gyártótól a WEC-ben, a sportautózásban vagy bárhol. Mindig itt lesz nálunk ez az otthona. Bármilyen program mellett dönt, maradhat tartalékosként, ha ez a másik oldalról is lehetséges” – fogalmazott Wolff, akit a Motorsport.com idézett.
Schumacher azok után kacsingathat a hosszútávú-vb felé, hogy az F1-ben gyakorlatilag esélytelenné vált, hogy 2024-ben ülést kapjon. A szabad helyek közül az AlphaTaurinál nem merült fel a neve, s a Williamsnél is úgy fest, hogy Logan Sargeant kaphat egy második szezonra is esélyt. Schumacher jövőjével a Pitwall című hírműsorunk hétfői adásában is foglalkoztunk:
[embedded content]
Megzavarja-e az eső az F1-es Japán Nagydíjat?
https://formula.hu/parc-ferme/36542
Idén kimagasló azoknak a versenyhétvégéknek a száma, amelyek során legalább egy Formula-1-es esemény esőben zajlik, s ez a hétvégén is folytatódhat – igaz, a RacingNews365.com által közölt előrejelzések szerint szerencsére nem fog megismétlődni a tavalyi futam, amikor nem is tudta a mezőny teljesíteni az egész versenytávot.
A jóslások szerint a pénteki első szabadedzésen van a legtöbb esély a csapadékra, végig felhős égbolt várható, de délutánra már javulhatnak a körülmények. Szombat-vasárnap pedig alapvetően napos és részben felhős időre van kilátás, de kisebb helyi záporok kialakulhatnak, főleg a verseny napján: mivel helyi esőről van szó, jó esély van rá, hogy az elkerüli a suzukai pályát, de ha lesz is csapadék, az nem mérhető majd a 2022-eshez. Egyébként pedig jelenleg még kifejezetten meleg, 30 fok körüli-feletti hőmérsékletek vannak Japánnak azon a térségén, de ezen enyhíteni fog a péntekre várható eső, s a hétvégén inkább 28 fok körül alakulnak majd a maximumok. Bár mint az a Mercedes videóján látszik, már szerdán megérkezett az eső Suzukába:
Welcome to Suzuka. pic.twitter.com/Ul8Wa9u1AT
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) September 20, 2023
„Zümmögő kanyar” – fekete-sárga rázókővel támogatják Vettel projektjét Suzukában
https://formula.hu/parc-ferme/36540
Mint arról írtunk, Sebastian Vettel jelen lesz az F1-es paddockban a Japán Nagydíj hétvégéjén, de nem csak egyszerű látogatásról lesz szó a tavaly visszavonult pilóta részéről. A környezetvédelem szószólójaként ismert német exversenyző ugyanis a biodiverzitás fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet egy új, „Zümmögő kanyar” névre hallgató projekt segítségével. Ennek keretében pedig egyfelől fekete-sárgára festették a suzukai 2-es kanyar rázókövét, másfelől 11 rovarszállót is felhúzták a japán pálya első szektorának belső részén.
„Mindnyájan tudjuk, hogy egy rovar igazán híres, az pedig a méhecske. A méhecske pedig fekete és sárga, így ez tökéletes nagykövete a projektünknek” – mondta Vettel egy Instagram-bejelentkezésben. A négyszeres világbajnok egyúttal a mezőny összes versenyzőjét és csapatfőnökét meghívta csütörtök délutánra a projekt különleges megnyitójára.
Idősebb Sainz: Carlos és Lando jó barátok
https://formula.hu/parc-ferme/36539
Idősebb Carlos Sainz szerint csak idő kérdése, hogy Lando Norris futamot nyerjen az F1-ben – a ralilegenda elárulta, hogy a fia jó barátja Norris, emiatt pedig ő is több időt tölt vele, mint más versenyzőkkel.
„Először is egy szuper pilóta, másrészt ami még fontosabb, egy kedves személyiség. Szeretek vele időt tölteni, golfozni. Jó barátok Carlosszal és emiatt egy kicsit közelebb állok hozzá: szuper srác, aki szuper intelligens” – mondta idősebb Sainz.
„Biztos, hogy ő az egyik legjobb pilóta jelenleg, és csak idő kérdése, hogy mikor nyer futamot. Biztos vagyok benne, hogy amint lehetősége lesz rá, meg fogja ragadni.”
formula.hu