MH/MTI
2023. szeptember 20. szerda. 20:44
Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjára időzített avatás a BEAC 125 emlékév keretében, Újbuda Önkormányzata, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) Nagy Béla Programja és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) támogatásával valósult meg.
Az eseménnyel párhuzamosan emlékkiállítás nyílt az idén 125 éves BEAC történelméről, valamint a Könyvet a kézbe! program keretében klubkönyvtár is megnyitotta ajtaját a sportoló hallgatók előtt azzal az üzenettel, hogy kiemelkedő sportteljesítmények nem érhetők el komoly szellemi tudás nélkül.
A Pluhár István Labdarúgópályán tartott ünnepségen Sauer Gyula kancellár büszkén hangsúlyozta, hogy az elmúlt öt-hat évben egymás után újultak meg az ELTE sportléteseményei.
László Imre, Újbuda polgármestere felidézte, hogy Pluhár István kétszeres válogatott labdarúgó, majd kiváló tudósító volt, aki a sport hétköznapi emberek számára rejtett mozzanatait is papírra tudta vetni. Később, 1930 májusában az ő nevéhez fűződött az első magyarországi rádiós élő sportközvetítés, majd sportvezetőként is közreműködött, így olyan életpályát futott be, hogy méltán kapott emléktáblát.
Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke kiemelte: az egyetemi sport szerepe azért is fontos, mert számos országban a legmagasabb szintű sportklubok közvetlen utánpótlását biztosítja. A Nemzeti Sport főszerkesztője emlékeztetett arra, hogy Pluhár István a lap újságírója is volt, majd egy vadonatúj műfaj első képviselője lett. A legnagyobb magyar rádiós sportriporternek tartott Szepesi György is mindig a legnagyobb tisztelet hangján szólt róla, sőt Szerelmünk, a mikrofon! címmel az 1960-as években egy közös könyvet is megjelentettek.
Az ünnepségen a Pluhár István Labdarúgópálya 2019-es felújítását támogató Magyar Labdarúgó-szövetség nevében Sipos Jenő szóvivő, az ELTE részéről pedig Hamar Imre rektorhelyettes, a BEAC elnöke mondott beszédet, majd záráskánt az emléktáblát László Imre és Szöllősi György közösen leplezte le.
Írta a Magyar Hírlap