Légi járatokat is törölhetnek Görögországban sztrájkok miatt csütörtökön

Légi járatokat is törölhetnek Görögországban sztrájkok miatt csütörtökön

MH/MTI
2023. szeptember 20. szerda. 18:22

Az előzetes szakszervezeti jelzések szerint a légiirányítók mellett a kompok és a tömegközlekedési dolgozók is a munka szüneteltetésére készülnek, hasonlóan a tanárokhoz és a kórházi dolgozókhoz.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök kormánya az új törvénytervezettel rugalmas munkaidőt vezetne be. A tervezetben egy hatodik munkanap (szombat vagy vasárnap) bevezetése is szerepel – ezen kötelező lenne dolgozni, de 40 százalékos kiegészítő bér is jár érte. Szintúgy bevezetnék az „igény szerinti foglalkoztatást”, amely lehetővé tenné a munkaadó számára azt, hogy a dolgozókat csupán 24 órával az érintett munkanap előtt munkára kötelezhessék.

A törvénytervezet a munkavállalók részére lehetővé másodállás elvállalását, ha a nyolcórás főállás mellett legfeljebb napi öt órában vállalnak egyéb munkát.

A szakszervezetek az ötnapos munkahét és a nyolcórás munkanap „felhígítása” miatt bírálják a törvényt. „Az új törvényjavaslat 13 órás munkanapot és 78 órás munkahetet ír elő, ezzel eltörli a munkaszünetet és a szabadságot is” – mondta a kereskedelmi hajózásban dolgozók szakszervezete.

A közalkalmazottak szakszervezeteinek ernyőszervezete, az ADEDY azért is aggodalmát fejezte ki, mert az új törvénytervezet alapján ötezer eurós pénzbírságot szabhatnak ki a munkavégzést megtagadó, sztrájkoló dolgozókra.

Írta a Magyar Hírlap