A politikus, aki a tervezetért állandó jelentéstevőként felel hangsúlyozta: „Az oktatás terén elengedhetetlen, hogy az unió külpolitikai fellépése lehető leginkább a helyi viszonyokhoz igazodjon.” Egyszerűen tudomásul kell vennünk a helyi realitásokat – tette hozzá a képviselő. Hölvényi rámutatott, hogy az EU, rosszul értelmezett világnézeti semlegességre hivatkozva nem hagyhatja figyelmen kívül a vallási szervezetekkel való együttműködés szükségszerűségét az oktatás terén.
A KDNP képviselője által készített jelentésbe afrikai szakértők, köztük ghánai, zambiai, kenyai, ruandai partnerek első kézből szerzett tapasztalatait, illetve különböző nemzetközi szervezetek, mint a Világ Élelmezési Program és az UNESCO meglátásait is beépítették. „Világosan látszik, hogy a minőségi oktatás a fenntartható fejlődés motorja. Ez ad lehetőséget arra, hogy Afrika fiatalja hazájukban juthassanak tisztességes megélhetéshez és ne kényszerüljenek szülőföldjük elhagyására. Ugyanakkor bár az unió vállal legnagyobb részt a fejlődő országok oktatásának támogatásában, az éves költségvetési ráfordítása gyakorlatilag 2010 óta változatlan. Egyértelmű, hogy további források mozgósítására van szükség. Ez azonban csak a hatékonyság drasztikus növelésével lesz eredményes. Ezen a lépésen szerepvállalásunk hitelessége múlik!
A képviselő kiemelte a minőségi oktatáshoz való hozzáférés témája valóban az uniós fejlesztéspolitika kiemelt területévé vált. Rámutatott, az unió erőfeszítéseinek arra kell összpontosulnia, hogy a képzett fiatalok Afrika fejlődését segítsék, ne pedig Európába keressenek boldogulást.
A mostani vitát követően várhatóan október végén szavazhatnak a képviselők a jelentésről, amely decemberben kerülhet az Európai Parlament plenáris ülése elé.
Írta a Magyar Hírlap