Mindig izgalmas, meghitt pillanat meglesni egy mű születését, szemtanúja lenni az alkotás varázsának. Schéner Mihály születésének századik évfordulóján egy majdnem húsz éve történt találkozással emlékezem.
A pesthidegkúti kétszintes ház hatalmas nappali szobájának fala teli volt befordított festményekkel. Az idős mester elmondta: „Nem szeretem a festményeimet nézni, mert egy kép soha sem tökéletes, soha sincs kész. Ezét ha látom a képeimet, mindig kísértést érzek arra, hogy megpróbáljak javítani azokon. Mert a festészet nem más, mint a hibák állandó javítása. Ezért nem teszem ki egyetlen képemet sem a falra, mert korábban volt olyan festményem, amelyet sokszor átfestettem, mert befejezni nem lehet, csak abbahagyni. ezért inkább befordítom őket, hogy ne kísértsenek”.
A ház felső emeletén volt a műterem, de Schéner Mihály nem ott, hanem szinte elbújva, a fürdőszobával szemközti folyosón festet, sámlin ülve. Egyetlen ecsettel és tíz ujjával festett, s közben önmagával, az önmaga által teremtett kritikussal, a méltóságos asszonnyal hangosan pörölt, veszekedett. Mert számára a festészet nem munka, nem alkotás, hanem egy szent aktus volt, amit nagyon szokatlan, egyedi módon valósított meg.
„Általában hajnalban, megpirkadt, kitisztult aggyal festek – árulta el a mester – méghozzá úgy, hogy közben beszélgetek magammal, pontosabban parancsolómmal, a méltóságos asszonnyal. A méltóságos asszony – saját önkritikám – igyekszik engem színvallásra késztetni a tekintetben, hogy vajon jó színeket tettem-e fel.”
A fotózás miatt megkértem, hogy vegyen egy ecsetet a kezébe, mintha festene. Először nem tetszett az ötletem, de aztán elővett egy falemezt, festékeket, s megfeledkezve rólam, a külvilágról, festeni kezdett…
Először a kezével, majd ecsettel kente a festéket, s közben folyamatosan beszélt: „Ne bántson, méltóságos asszony, azonnal kijavítom! Rögtön átkenem a hátteret. Nekem ne pacsmagoljon, több pirosat a virágra, a levélre meg vadabb zöldet, mert különben tökön rúgom!”
A hangos, vad aktus végén, a mester festékes kezével megtörölte verejtékes homlokát, majd fáradtan hátradőlve lehunyta a szemét, s azt mondta: „Látni sem akarom.”
A szavak után néhány fotó meséljen egy kép születéséről, ezzel köszöntve a száz éves Schéner Mihályt, aki vagy a pokolban angyalokat fest, vagy a mennyországban ördögöket, s perel a nagyságos asszonnyal…
Fotó: A szerző felvételei
Írta a Magyar Hírlap
