Vágó Fanny: “Nem akartam olyan hibába esni, mint a válogatottnál…”

Vágó Fanny: “Nem akartam olyan hibába esni, mint a válogatottnál…”

A Ferencváros a napokban bontott szerződést női csapatának játékos-edzőjével, aki a hétvégén aláírt új csapatához…

A Ferencváros női csapatának játékos-edző posztjáról távozó Vágó Fanny az M4 Sportnak elmondta, futballistaként maradhatott volna a Fradiban, felajánlották neki ezt a lehetőséget, de nem fogadta el:

“Behívattak és menesztettek edzőként. Játékosként számítottak rám, ezt az új edző (ifjabb Albert Flórián – a szerk.) is mondta, de senkivel szemben nem lett volna fair, ha maradok játékosként. Nem akarok megint olyan hibába esni, mint a válogatottnál, hogy ismét én leszek a hibás. El is búcsúztam a játékostársaktól, illetve ők is elbúcsúztattak. Továbbra is korrekt a kapcsolatom a klubbal, korrekt volt a válás is. A Fradinál minimum elvárás a bajnokság és a kupa megnyerése, illetve a BL-ben a továbbjutás. Egy edzőnél benne van, hogy ha ezek nem sikerülnek, meneszthetik.”

“Sok apró tényező játszott szerepet a BL-kiesésben, de úgy érzem, mi mindent megtettünk. Aki a sportban dolgozik, sokszor a szerencséről is beszél. Most úgy látom, a játékosok is csődöt mondtak, illetve nem tudtuk megugrani azt a terhet, hogy tovább kell jutnunk” – tette hozzá Vágó.

A 32 éves kiváló támadó 2019-ben szerződött a zöld-fehérekhez, két éve játékosedzőként dolgozott. Irányításával a csapat rendre fölényesen megnyerte a magyar bajnokságot, de a Bajnokok Ligája selejtezőjében nem tudott maradandót alkotni, legutóbb a selejtező első fordulójában kiesett, melyet követően a távozása mellett döntöttek.

Vágó a továbbiakban a szabadkai Szpartak Suboticánál folytatja a pályafutását, amely még a BL-selejtezőben is versenyben van.

“Eléggé meg voltam szorulva, mert már csak három-négy bajnokságban volt átigazolási szezon, de szerencsém volt a Szpartakkal, mert éjfélig át tudtam szerződni hozzájuk. Bele szeretnék kóstolni abba a mentalitásba, ahogy ők dolgoznak, kicsit megismerni őket. Mehettem volna még Olaszországba, egy olyan csapathoz, amelyik nem tartozik az első hathoz, nagyobb fizetésért és jobb körülmények közé, volt francia és török lehetőségem is, de a Szabadka mellett döntöttem” – tette hozzá a szegedi származású labdarúgó.

Vágó azt is elárulta, hogy egy szezonra írt alá a Szpartakhoz, de a szerződésében van egy záradék, hogy a télen megfelelő ajánlat esetén távozhat.

fociclub