Birkózó-vb: Dollák Tamara kiesett

Birkózó-vb: Dollák Tamara kiesett

A nők 59 kilogrammos kategóriájában szereplő Dollák Tamara elveszítette vigaszági mérkőzését, így véget ért számára a belgrádi birkózó-világbajnokság.

Dollák
Dollák Tamara, miután veszített az azeri Alyona Kolesnik ellen a női birkózók 59 kilogrammos súlycsoportjának vigaszági mérkőzésén a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A tavaly 57 kilóban Európa-bajnoki bronzérmes magyar sportoló több mint egy év kihagyás után tért vissza és hétfőn jól kezdett, bolgár riválisát simán legyőzte, azt követően viszont kikapott Csang Csitől. A kínai birkózó aztán a fináléig menetelt, így legyőzöttjei a vigaszágra kerültek.

Kedden a program első párjában szólították a szőnyegre Dollák Tamarát a háromszoros Eb-harmadik azeri Alyona Kolesnik ellen, aki nem adott neki esélyt. Kolesnik röviddel a kezdés után gyönyörűen ment lábra, és onnan eldobta a magyart (0-4), majd a folytatásban ismét lábratámadás után mögé került (0-6). A különbség ekkor már óriási volt és a csata még a szünetig sem ment el, egy újabb lábrafogást követően ugyanis Kolesnik bebillentette ellenfelét (0-8), aki ugyan szépen visszafogott és fejen átfordítást mutatott be, de az azeri nem forgott át teljesen, így nem ért pontot a magyar akciója.

Martin Gábor edző erre videózást kért, de a zsűri Dollák akciójára így sem adott pontot, sőt, az eredeti döntéssel szemben még az azt követő azeri visszabillentést is megítélte, így a meccs 10-0-s technikai tussal lezárult.

A kedd délelőtti folytatásban még a Dolláktól eltérően egyformán olimpiai kategóriában szereplő Szekér Szimonetta (50 kg) és Galambos Ramóna (57 kg) lép szőnyegre a Stark Arénában, ahol az esti programban (18 óra) a már olimpiai kvótás Muszukajev Iszmail (65 kg) a magyar szabadfogás történetének második világbajnoki címéért küzdhet meg a Puerto Ricó-i Sebastian Riverával.

(MTI)

Dollák Tamara nyolcaddöntős Belgrádban

Bognár Erika kikapott a negyeddöntőben

Post Views: 36

JochaPress