Benyomultak az al-Nasszr szállodájába a Ronaldóra kíváncsi iráni szurkolók

Benyomultak az al-Nasszr szállodájába a Ronaldóra kíváncsi iráni szurkolók

MH/MTI
2023. szeptember 19. kedd. 9:52

A vérmesebb drukkerek a portugál sztár nevét skandálva, a rendőrökön átfurakodva jutottak be a szállodába, és töltötték meg a folyosókat, illetve a közösségi tereket.

Az al-Nasszr a Perszepolisszal játszik kedden (ma) Teheránban csoportmérkőzést. A két együttes rijádi találkozójára november 27-én kerül sor.

Az ötszörös aranylabdás Ronaldo volt az első sztárfutballista, akit mesés szerződéssel sikerült Szaúd-Arábiába csábítani: tavaly december 30-án írt alá két évre médiaértesülések szerint 200 millió euróért, miután a Manchester United november végén szerződést bontott vele.

Az olajban gazdag királyság dollármilliárdokat áldoz arra, hogy a sportban és a szórakoztatóiparban is nagyhatalommá váljon.

A párharcra annak nyomán kerülhet sor, hogy a síita többségű Iszlám Köztársaság és a szunnita királyság hét év ellenségeskedést követően idén márciusban – kínai közvetítéssel – a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása mellett döntött. Irán és Szaúd-Arábia egymás vetélytársai a régióban a politikai és katonai befolyást illetően.

Irán és Szaúd-Arábia között azt követően szakadtak meg a diplomáciai kapcsolatok, hogy 2016-ban szélsőségesek megtámadták Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét. Ezután Rijád kiutasította Szaúd-Arábiából az iráni nagykövetség munkatársait, illetve az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) iráni diplomatáit. A két ország egymással szemben álló feleket támogat a térségbeli konfliktusokban, így a jemeni és a szíriai polgárháborúban.

Írta a Magyar Hírlap