Itthon: Gyömrő adócsalással vádolt polgármestere nem érzi úgy, hogy szégyent hozott a városra

Itthon: Gyömrő adócsalással vádolt polgármestere nem érzi úgy, hogy szégyent hozott a városra

Gyenes Levente ártatlannak vallja magát, de ha börtönbe kell vonulnia, akkor sem aggódik, hiszen pénze élete végéig kitart.

Nem érzi úgy, hogy szégyent hozott a városra, és azt sem, hogy jó anyagi körülmények között él – mondta a Blikknekadott interjúban Gyenes Levente, Gyömrő jövőre leköszönő polgármestere.

A városvezető büntetőeljárás alatt áll, azzal gyanúsítják, hogy tagja lehet egy számlagyáras bűnszervezetnek, amely több mint másfél milliárd forintnyi adót csal el. A politikust tavaly a NAV kommandósai saját otthonából vitték el, erre azt mondta, meglepetésként érte, bár sejtette, hogy adatokat gyűjtöttek róla. Ő mindenesetre ártatlannak vallja magát. A rendőrök telefonos lehallgatásokkal próbálták igazolni a bűnösségét, de sem ő, sem az ügyvédje nem találtak erre utaló beszélgetést.

A Blikknek Gyenes – aki a város legvagyonosabb embere, és beiktatására is egy Bentley sportkocsival ment – azt mondta, nagyon megveti az álpuritán embereket.

„Azt gondolom, ami vagyonnal rendelkezem, azért egyfelől megdolgoztam, másfelől helyesen használom, helyesen élem fel. Nem másokat zsákmányoltam ki” – mondta. A playboy kifejezést sem tartja bántónak.

A polgármestert eddig hatszor választották meg, és biztos benne, hogy hetedszer is így történt volna, de végül nem így döntött. Erről annyit mondott, hogy amikor karácsonykor a hat négyzetméteres cellában gondolkodott, már tudta, hogy visszavonul. Aggódnia mindenesetre nem kell. „Olyan vagyoni elemek vannak körülöttem, hogy az én életemben – de lehet, hogy az unokáméban is – kitart majd”. Arra is felkészült, hogy ismét börtönbe kell vonulnia.

„Ezt úgy tekintem, mint egy súlyos betegséget, s tudom, hogy mindent meg kell tennem a gyógyulásom érdekében. A legjobb ügyvédeket alkalmazom, hogy bizonyítsam az ártatlanságom” – mondta.

HVG