„Gyorsabb voltam George-nál” – Hamilton győzelmi esélyei

„Gyorsabb voltam George-nál” – Hamilton győzelmi esélyei

Kétkiállásos taktikával próbálkozott a Mercedes, hogy megszerezze a győzelmet a Szingapúri Nagydíjon: a támadást az egész futamon előrébb álló George Russell vezette, aki azonban az utolsó körben a falnak ütközve dobta el még a pontszerzést is. Az így harmadik helyet megöröklő Lewis Hamilton a második kiállásig el volt maradva csapattársától, de a hajrában felzárkózott rá, így négyesfogat alakult ki az élen.

Hamilton láthatóan nem ugrott ki a bőréből az interjúk és dobogós ceremónia során. A felzárkózó szakaszban jelentősen gyorsabb volt a másik Mercedesnél is, amíg utol nem érte – erre rámutatott a versenyt követő hivatalos sajtótájékoztatón:

„A köridők alapján azt hiszem, fél másodperccel jobb voltam nála egy körön. De egyszerűen nagyon nehéz előzni itt, másfél másodperces különbségre van szükség hozzá. Nagyon meglepő volt az is, hogy a kemény abroncs nem romlott annyit a többieken, mint gondoltuk, viszont a mi gumink jelentősen romlott, amíg ledolgoztuk az óriási különbséget” – mondta az FIA-eseményen Hamilton.

Győzhetett volna Hamilton vasárnap?

A hétszeres világbajnok eleve három hellyel Russell mögül, csak az ötödik rajtkockából indult. A brit az első kanyar átvágása után harmadik volt, de nem csupán a csapattársnak, hanem Lando Norrisnak is visszaadta a pozíciót, így megint az ötödik helyen kellett kezdenie. Eljátszott a gondolattal, hogyan végződhetett volna a verseny, ha egyes események máshogyan alakulnak a hétvégén.

„Carlosnak ma nagyon jó volt a tempója, ezért nem hiszem, hogy könnyű lett volna ma nyerni” – szögezte le az elején. „De szerintem nagyon erős autónk volt, ha jobb kvalifikációt teljesítek tegnap, és harmadik leszek, vagy akár az első sorba kerülök, természetesen jobb pozícióban kezdhettem volna.”

„A csapatmunka szerintem nagyon jól működött, de ha kicsit nagyobb különbség választja el az autókat, akkor nehéz a két versenyzővel összefogni egy másik csapat ellen. Jobb munkát kell végeznünk ezen a téren. De tényleg hálás vagyok a kemény munkáért mindenkinek. Remek bokszkiállásokat végeztek a srácok, a teljesítményük hibátlan volt a hétvégén, a stratégia szintén. Úgy látom, fejlődünk, és ezt folytatunk kell” – mondta Hamilton.

Russell helyében kint maradt volna

A 38 éves versenyzőnek volt egy érdekes megjegyzése: a második helyen haladó Russell helyében ő nem vállalta volna be a kerékcserét a VSC-fázis alatt.

„Kellett ez a kockázat, hogy legalább megpróbálhassuk az előzést és a győzelemért menjünk. De nem is tudom, George akkor második volt, talán én a helyében inkább kint maradtam volna és a McLarent próbáltam volna magam mögött tartani. De megpróbáltuk, és élmény volt levadászni ezeket a srácokat” – árulta el Hamilton, hogy ha fordított a házon belüli sorrend, akkor meghiúsul a verseny nagy hajrája.

A Red Bull kevésbé fejleszt?

„Nem tudom, mi lehet az oka, annyira nem figyeltem a többieket ezen a hétvégén” – válaszolt, mikor a Red Bull szenvedős nagydíjáról kérdezték. „De remek látni a többieket, hogy a McLaren jelentősen gyorsult, hogy a Ferrari is szintet lépett. Ha belegondolunk, ők nem fejlesztettek. A McLaren nyilván fejlesztést hozott ide.”

„Míg a többiek fejlesztenek, ők már a jövő évi autón dolgoznak. Kevesebb szélcsatornaidő áll a rendelkezésükre, így talán többet használnak fel a következő autóra. Biztosan előbb álltak át, mint mi. Ez állhat a háttérben, annyival mindenki előtt vannak, hogy talán már kevésbé fejlesztik az autójukat, míg mi még mindig az ideire összpontosítunk. De ez idővel kiderül” – fejtegette Hamilton.

Okfejtése nem feltétlenül állja meg a helyét, hiszen a Red Bull éppen Szingapúrban szerelt fel több újítást: nem túl jelentős csomagot, de a Ferrarinál és a Mercedesnél nagyobb mértékben újítottak.

Elérheti a 200. dobogót a szezon végére

A szezonban ötödször, pályafutása során a 196. alkalommal végzett pódiumon Lewis Hamilton: a dobogós rekordertől meg is kérdezte az egyik helyszíni tudósító, elérhetőnek tartja-e a 200-as álomhatárt még 2023-ban. Ehhez erős hajrára lesz szüksége, négy top 3-as eredményre a hátralevő hét nagydíjon.

„Jézus, 200 dobogó. Ti srácok indultatok egyáltalán 196 nagydíjon? Nagyon szerencsés vagyok, hogy csodálatos emberekkel dolgoztam együtt, hihetetlenül tehetséges emberekkel az évek során. Hálás vagyok, hogy velük dolgozhattam és így lehetőségem volt ennyi dobogóra. Ötletem sincs, hol állunk majd a következő hétvégéken, de ezen megvolt a tempónk az első háromhoz. Meglátjuk, hol leszünk a következő néhány versenyen, de remélem, legalább egy dobogót szerzek idén” – jelölt meg szerényebb célt Hamilton.

formula.hu