Női kézilabda: nem volt esélye a Fradinak a BL-címvédő ellen

Női kézilabda: nem volt esélye a Fradinak a BL-címvédő ellen

MH/MTI
2023. szeptember 16. szombat. 20:58

A bajnokságban három fordulót követően százszázalékos zöld-fehérek a BL-ben súlyos hazai vereséggel rajtoltak egy hete, a Metz 38-25-re kerekedett Martin Albertsen vezetőedző együttese fölé. A javításra az elmúlt három kiírás bajnokának vendégeként kívánt sort keríteni a Ferencváros, amely a júniusi BL-döntőt 28-24-re vesztette el az MVM Dome-ban a Vipers ellen. A norvég gárda ugyancsak vereséggel indította a csoportkört: 30-26-ra maradt alul idegenben az Ikasttal szemben.

Hazai találattal kezdődött a kiegyenlített összecsapás, Janurik Kinga védései és a jó támadásbefejezések mellett elsősorban a találkozót öt góllal indító Andrea Lekic teljesítménye nyomán az első negyedóra után 10-9-re vezetett az FTC. A játékrész második felében ellépett a Vipers, amely a szünetre alakította ki a legnagyobb, négygólos különbséget.

A fordulást követően is fölényben volt a Vipers, nyolc perc sem telt el, és 26-16-ra vezetett a keretét jobban forgató címvédő. A hajrában nem tudott érdemlegesen közelebb zárkózni a magyar klub, a kérdés csak az volt, hogy tíz gólon belül tud-e maradni vendéglátójához képest, ez végül nem sikerült.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ, B-CSOPORT
Vipers Kristiansand (norvég)–FTC-Rail Cargo Hungaria 37–26 (19–15)
Kristiansand. V.: J. Ávarez, Bustamante (spanyolok)
VIPERS (meccskeret): Börjesson (kapus), Lunde (kapus), Sercien-Ugolin, M. Andersen, Roberts, Jonassen, Vjahireva, Höve, Hesselberg, Tchaptchet, Arcos, Tomac, Abbingh, Naes Andersen, Schulze, Knedlíková. Edző: Tomás Hlavaty
FTC (meccskeret): Janurik (kapus), Bíró B. (kapus), Malestein, Tomori, Edwige, Cvijics, Bölk, Márton G., Lekics, Klujber, Simon P., Bordás, Deszpotovics, Kisfaludy, Kovács A., Kukely. Edző: Martin Albertsen

korábban:
A csoport:
Győri Audi ETO KC-DVSC Schaeffler 35-23 (14-10)
 

Írta a Magyar Hírlap