Nehéz lenne megmondani, ez már hányadik szürreális esemény és megnyilatkozás a „Massa-ügyben”: ezúttal Helmut Marko, a Red Bull mostanában a szokottnál is több vihart kavaró megmondóembere fejtette ki a véleményét arról, hogy milyen kimenetelben bízik.
„Ha új tények kerültek elő, akkor fel lehet tárni az ügyet, és Massa esélyei egyáltalán nem olyan rosszak” – nyilatkozta a jogász végzettségű Marko az osztrák Kronen Zeitungnak, majd hozzátette: „Csak az a kérdés, hová vezet, ha sok más incidensekkel tarkított régi versenyt is újra kell vizsgálnunk.”
Érdekes módon erre utalt tegnap Toto Wolff is, aki szerint precedenst teremthet az ügy, s akár a 2021-es, épp Marko pilótája, Max Verstappen védelmével záródó szezonzárót is új megvilágításba helyezheti. Marko viszont nem erre tért ki, ellenben odaszúrt egyet Wolffnak két héttel ezelőtti, „wikipédiás” megjegyzése kapcsán:
„Szörnyű volt látni, ahogy Massa 20 másodpercig a bajnoki címet ünnepli Brazíliában, majd hirtelen mindez odalesz. Azt szeretném, ha övé lenne a bajnoki cím, Mr. Hamiltonnak pedig, aki számára a rekordok nem annyira fontosak, eggyel kevesebb lenne” – folytatta Marko a hetek óta zajló üzengetést a Red Bull és a Mercedes között.
A veterán szakember egyébként azt is elmondta, hogy „nyílt titok” volt a szingapúri versenymanipuláció, így a maga részéről azt furcsállja, hogy közel egy évig tartott, mire fény derült arra, miért választotta Fernando Alonso az elsőre teljesen értelmetlennek tűnő, a végén viszont Nelsinho Piquet (szándékos) balesetének köszönhetően a győzelmét eredményező stratégiát:
„Már a kiállás körének megválasztása is gyanús volt. Ezt követően nyílt titok volt az egész, csak azon csodálkoztam, hogy ilyen sokáig tartott, mire kiderültek a dolgok” – mondta a Massa-táborhoz csatlakozó 80 esztendős tanácsadó.
formula.hu