A Vörös Hadsereg 1945. augusztus 18-án indította meg az inváziót, a japánok egyedül Sumsu szigetén tanúsítottak jelentősebb ellenállást, a Kuril-szigeteket a Szovjetunió szeptember 5-ére hajtotta uralma alá – írja a Múlt-kor.hu.
A vulkanikus szigetcsoport Kamcsatkától egészen a japán szigetekig terjed, a két hatalom a XIX-XX. század folyamán változó arányban birtokolta a szigetcsoportokat. Japán 1875-ben lemondott a tekintélyes méretű, mintegy 72 ezer négyzetkilométeres Szahalin megszerzéséről, ennek fejében a Kuril-szigetek feletti fennhatóság a felkelő nap országát illette meg.
A világháború után, az 1951-es San Franciscó-i békeszerződésben Japán nemcsak Szahalinról, de a Kuril-szigetekről is lemondott, a diplomáciai bonyodalmak azonban ezzel nem oldódtak meg a két ország között. A japán álláspont szerint ugyanis a hazájukhoz legközelebb eső, a Kuril-szigetek legdélebbi részén található négy sziget, Iturup, Kunasir, Sikotan, és Habomai nem tartozik a Kuril-lánchoz, hanem azok a japán szigetek részei.
A kérdéses szigetek területe 5000 négyzetkilométer, és jelenleg 30 ezer ember él rajtuk.
A szovjetek ezt nem fogadták el, a békeszerződés aláírása mind a mai napig várat magára, a Szovjetunió jogutódja, Oroszország ugyanis ragaszkodik a két nagyobb sziget feletti irányításhoz. A vita lezárása elősegíthetné, hogy Japán és Oroszország hivatalosan lezárja a második világháborút és végre tető alá hozzák az orosz–japán békeszerződést. Bár a terület, főleg Oroszországból nézve, kiterjedését tekintve nem jelentős, a felmérések szerint mind az orosz, mind a japán közvélemény felháborodna, ha az egyik vagy másik fél átengedné a szigeteket.
Írta a Magyar Hírlap
