– Az Aranyéveink című film sajtóbemutatója után a háttérbeszélgetésen megemlítette, hogy régen másképp zajlott a filmek szinkronizálása, mint manapság. Mi a különbség?
– Bánsági Ildikótól tudom, hogy régen a szinkronizálás előtt megkapták a teljes filmet a színészek, akkor még VHS-kazettán. Megnézték, és utána napokig készültek a felvételek, volt idejük kitalálni, hogy alakítják a filmbeli karaktert magyarul. Mostanra már csak a rendezőre hagyatkozhatunk. Valaha sokan álltunk körben egy mikrofon előtt. Ma már nem tudnának úgy egyeztetni, hogy egyszerre minden színész jelen legyen. Így szinte kivétel nélkül egyedül állunk a mikrofon előtt.
– Biztosan jó hangulatban zajlottak a régi szinkronizálások.
– Nagyon jó volt, de sajnos, a hibalehetőség is megsokszorozódott. Így most jóval magányosabb műfaj lett a szinkronizálás, de a lényeg, hogy így is kell tudni kapcsolódni a másik szereplőhöz. Annak van nyilván könnyebb dolga, aki már hallja a többi szinkronhangot is.
– Az Aranyéveink című osztrák vígjáték szinkronját is így vették fel, magányosan, de gyönyörű lett a hangzása. A háttérbeszélgetésen említette a sok sóhajt és nyögést, amelyek mind megjelennek a magyar változatban is. Az összhatáshoz az az alázat is sokat tett hozzá, ahogyan ön feloldódott a szerepben, talán csak akkor volt a hangjában valamennyi kubikannás erő, amikor Alice (Esther Gems) magából kikelve dühödten kiabált.
– Nagyon kell arra koncentrálni, hogy ne magamat adjam ilyenkor, hanem idomuljak a figurához, de nem volt nehéz, mert merészségével engem is elvarázsolt ez a kiváló színésznő.
– Esther Gems gyönyörű és nagyon nőies volt a vásznon a maga 65 évével, ahogy vállalta a korát, a testét, az arcát, a temperamentumát.
– Egy hiánypótló mű és hiánypótló női főszerep. Ez a film olyan módon beszél az öregedésről, az emberi kapcsolatokról vagy azok hiányáról, a szerelem múlásáról, hogy az minden korosztályt érdekelhet. Mert nézzük meg, nálunk hány film készül idősekről. És hány színházi szerepre számíthatnak az idős színésznők. Viccesen azt mondják az érettebb korú színésznők, hogy már csak Csiky Gergely A nagymama című vígjátékának címszerepe van előttem… De a filmekben sem jobb a helyzet, nagyon kevesen mernek nyúlni az öregedés témájához.
– Mert tabu?
– Igen, tabu az öregedés és a halál is. Félnek megjeleníteni az idősek gondjait, félelmeit, paradox helyzeteit.
– Pedig azért nagyon jó öregasszony szerepek is vannak. Gonosz vénasszonyok, boszorkányok, bölcs öregasszonyok, szerető nagymamák…
– Vannak ilyen karakterek, de nagyon kevés, s inkább epizódszerepek. A színésznőknek a pályájuk elején kínálkoznak a nagy és igazán színes szerepek. A férfiaknál ez pont fordítva van. A pályájuk elején szinte csak hősszerelmesek lehetnek, később jönnek az igazán érdekes, összetett nagy jellemek. A színésznők nincsenek elkényeztetve. Ezért örültem annyira, hogy Kelemen Tamás szinkronrendező, valamint a forgalmazók is úgy nyilatkoztak, hogy elsőre én ugrottam be nekik, mint Alice szinkronhangja. Nyilván választhattak volna más, ismertebb szinkronhangot is. Én csak akkor tudok szinkronizálni, ha a színházi feladataim megengedik, ráadásul épp nem vagyok úton!
– Ön nagyon népszerű sorozatokban is szinkronizált, és világhírű színésznőknek is a magyar hangja. Van közöttük kedvence?
– A napokban volt az új Poirot-filmnek a bemutatója Tabák Kata szinkronrendezésében, a Szeánsz Velencében, amelyben a világhírű Michelle Yeoh-t is én szinkronizáltam. Egészen briliáns színésznő. Híres arról is, hogy nem használ kaszkadőrt, minden verekedést maga vállal a vásznon.
De Isabelle Huppert magyar hangja is voltam például Hanecke A zongoratanárnő című filmjében. Nehéz volt szinkronizálni, mert neki egy arcizma sem rezdül, nagyon kemény, a mimikájában semmi olyan nincs, amit hangban ki lehetne fejezni. Keserves volt végig hidegnek, érzéketlennek maradni, mert megszoktuk, hogy a hangunk változatosságával dolgozunk. Még Susan Sarandon hangja is voltam mostanában, de sok-sok évadon keresztül kölcsönöztem a hangom a The Walking Dead egyik fő karakterének, Carolnak is, akit Melissa McBride alakított, ezt többnyire csukott szemmel tettem, mert nagyon „véres” jelenetekben szerepelt folyamatosan.
– A magyar származású filmrendező: Barbara Kulcsar Aranyéveink című filmjében akkor most kedvére lubickolhatott, hiszen a főszereplő nagyon sokféle érzelmet és állapotot bemutatott, és különösen a szinkron halk hangjai nagyon plasztikusak, közvetlenek és kifejezőek voltak.
– Tényleg. Ma már nemigen készülnek ilyen csendes, nyugodt filmek.
– Mostanában mutatták be a legújabb Bánk bánt a Nemzeti Színházban. Tudom, hogy ön is volt Gertrudis…
– De voltam Melinda is, Psota Irén Gertrudisa mellett a Nemzeti Színházban, Bubik István volt Bánk.
– Gertrudis szerepét korábban idősebb, érettebb színésznőkre bízták, de ön nem volt olyan nagyon idős, amikor 2002–2003-ban a Nemzeti Színházban II. András feleségét alakította. Hogyan emlékszik erre vissza?
– Nagyon nehéz volt vele azonosulni, mert nem egy szimpatikus figura, de amit Vidnyánszky Attila kitalált, az csodálatos volt. Gertrudis folyamatosan átfestette a palotát. Jött, ment, mázoltatott, rendezgetett. Mindent a maga képére akart formálni, mindent uralni igyekezett, végül már a Szűzanya helyét is elfoglalta egy grandiózus képen. Maradandó emlékem ez az előadás, nagy vihart kavart, mert újszerűen nyúlt a rendező e klasszikus színműhöz, nem poros, kötelezően bemutatandó anyagként.
Pályám során, több darabban is játszottam fiatal és idős női karaktert is. A Nemzeti Színházban, még a Hevesi téren én voltam Melinda, az új Nemzetiben már Gertrudis. Játszottam Júliát szintén a Nemzetiben, Sík Ferenc rendezésében majd’ kétszáz alkalommal, s lehettem Kecskeméten Dajka is, Bodolay Géza rendezésében. Csodálatos így körbejárni egy művet, és több szereplő több igazságát meglelni. Ugyanis mindenkinek van igazsága, motivációja, s ezeket megtalálni szinte nyomozói feladat. Való élet és művészet kölcsönhatása.
Valójában mindent hordozunk magunkban, és aztán fejben dől el, hogy mit juttatunk érvényre ezek közül. Úgy mondják, a negatív szerepek a jobb szerepek, mert változatosabbak. Feladatunk a rosszat és a gonoszt is körültekintően felmutatni, mert hát sajnos, a minket körülvevő világban sok minden fellelhető…
– De lehet felszabadító megmutatni, hogy ez is létezik?
– Igen, mert az ember megküzd a saját démonaival. Tükröt mutatni, ez a feladata a színháznak, nem annyira az ítélkezés.
– Amikor készültem erre az interjúra, támadt egy olyan gyanúm a színházi szerepei kapcsán, hogy gyakran a rendezők önhöz választottak darabot, hogy minél többet játszassák, illetve találtam olyat is, amikor direkt önnek írtak darabot. Ilyen például Olt Tamás minden jegy elkelt című műve, amely Fedák Sáriról szól.
– Igen, Tamás írt egy csodálatos színdarabot, nekem ajánlva, Fedák utolsó éveiről, amelyeket a kitelepítésben élt meg, méltatlanul, börtönviselten. De nagyon sok híres költő nekem írt versét is őrzöm – például Simonyi Imre, Lajtos Nóra, Bobory Zoltán, Mészöly Dezső, Juhos-Kiss János, Gyurkovics Tibor –, biztosan kihagyok valakit, pedig nem szeretnék!
– Gondolt rá, hogy kiadja ezeket az irodalomtörténeti kuriózumokat?
– Lehet, hogy majd egyszer rászánom magam.
– Nemrég a Szarvasi Vízi Színházban kapott a társadalmi zsűritől egy legjobb női főszereplő díjat a Miniszter asszony megformálásáért Karinthy Frigyes A bűvös szék című előadásában. Ez is egy olyan szerepnek tűnik, amelyet önre írtak.
– Igen, mert Karinthy művében eredetileg miniszter úr szerepel, az ő korában nem osztogattak még ilyen pozíciót nőknek. Ezzel is utalunk a téma jelenvalóságára.
Kubik Anna szerint az öregedés ma tabutéma a magyar színházakban és filmekben (Részlet az Aranyéveink című filmből)
Fotó: Kata Orsolya Molnár/JUNO 11
– Nagyon izgalmas, árnyalt és nagyon emberi figura lett az elnöknő.
– Ráadásul vígjáték, és én vígjátékért még nem kaptam díjat. Száznál is több a tragikus főszerepeim száma szakmai életemben. Igazán öröm volt nevettetésért átvenni e díjat Szarvason a csodálatos környezetű nyári színházban.
Kubik Anna a Miniszter asszony és Galló Ernő az Államtitkár szerepében Karinthy Frigyes A bűvös szék című vígjátékában
Fotó: Görgényi Gábor/Karinthy Színház
– Az Aranyéveink című film műfaji megjelölése vígjáték, és valóban jó humorú film, de azért a dráma sem hiányzik belőle. A nevettetés, a humor az, ami szerintem maradandóan sérült a pandémia révén. Ön hogy látja ezt?
– Inkább áttolódott máshova, más terepre.
– Megváltozott volna a humorérzékünk?
– Megerősödött a képi humor a verbális humorral szemben. A lányom naponta mutatja a frissen született mémeket, vicces videókat, sokat nevetünk. A fiatalok inkább már a képi humorban lelik örömüket. De a legnehezebb történelmi időkben is volt humor a magyar nép életében. Például ’56-ban is rengeteg vicc született, ki gondolná, hogy ezek közül sok Sinkovits Imre naplójából került elő, amelyeket a forradalom és szabadságharc legnehezebb napjaiból jegyzett le. Mert a humor minden bizonnyal fontos túlélési eszköz is.
– Vannak-e szerepálmai a Nagymamán kívül?
– A Nagymamát – bár két színházban is felajánlották idén – még nem szeretném eljátszani, mert tapad hozzá egy színészi babona. Aki eljátssza, annak ez lesz az utolsó nagy szerepe. Ezzel még várnék kicsit.
– Akkor az sem baj, ha soha nem vállalja el ezt a szerepet.
– Viszont most fogom játszani Győrben Csiky Gergely másik vígjátékát, a Buborékokat, Bakos-Kiss Gábor rendezésében. Hamarosan kezdjük a próbákat.
Írta a Magyar Hírlap
