A külgazdasági és külügyminiszter több alkalommal is átírta mindazt, amit a diplomáciai divatelőírásokról gondoltunk. A kapucnis pulcsi, az Adidas-póló, a tetőtől talpig lazaság szinte már a védjegyévé vált. De mi van, ha nemcsak a lazaság, hanem a stílus felől próbáljuk értelmezni Szijjártó Péter megjelenését?
A Szijjártó Péter utazásairól és egyéb elfoglaltságairól készült alapos közösségi médiás dokumentációt tanulmányozva nem lehet nem észrevenni, hogy a külgazdasági és külügyminiszter maga diktálja a stílust, ha öltözködésről van szó. Ez az öntörvényűség sokszor olyan ruhaválasztásban csúcsosodik ki, amely a sportos lazaságot tükrözi ugyan, de a közeg és a körülmények tükrében kilóg a sorból – például azért, mert a miniszter mellett öltönyös, nyakkendős, kosztümös embereket látunk.
Szijjártó legutóbb Adidas-pólóban és Nike-cipőben indult el dolgozni Hongkongba. A kétségtelenül kényelmes, a hétköznapi embernek is azonosulási pontot kínáló ruhaválasztás egy másik szemszögből nézve kívánni valót hagyott maga mögött, elvégre mégis csak egy miniszterről beszélünk, aki az ország képviseletében, az ország érdekeit szem előtt tartva végezte a munkáját. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a nemzetközi kapcsolatokban, a diplomáciában milyen kiemelt jelentősége van a megjelenésnek, még értetlenebbül állunk Szijjártó Péter döntése előtt.
© Facebook / Szijjártó Péter
A megértésünket a szintén a delegációval utazó Paczolay Máté külügyi szóvivő a kérdésünkre így próbálta meghátterezni: „Tizenegy és fél órát utaztunk éjszaka, alapvetően ez volt a mozgatórugója a miniszter ruhaválasztásának, aki szerint már csak a cikk végén található bókért is megérte.” A Szijjártó utazószettjéről szóló hírben megjegyeztük ugyanis: a miniszter lábat és kart is szabadon hagyó öltözéke feltehetően azt az üzenetet is hordozza, hogy van értelme edzőterembe járni: ennél több izmot csak akkor tudna felfedni, ha egy jachton fotóznák.
De hogyan is kellene értelmezni a szijjártói stílusfilozófiát?
Schiffer Miklós stílustanácsadó, divatszakértő szerint a közvélemény az öltözködését, megjelenését tekintve dobogós helyre teszi a külügyminisztert, ebből a szempontból pártszimpátiától függetlenül egy listán lehet emlegetni Lázár Jánossal és az utóbbi időben a top háromba felzárkózó Szalay-Bobrovniczky Kristóffal. „Valóban van egy kiforrott stílusa, a sötét öltöny, fehér ing, sötét nyakkendő, bár mostanában már gyakran mutatkozik nyakkendő nélkül is. Utóbbi nemcsak nálunk, hanem világszerte tapasztalható a politikusok részéről, valószínűleg abból a felfogásból kiindulva, hogy közel kell lenni a választókhoz. Most már azoknál is látni erre példát, akik közismerten a legszigorúbban vették az öltözködési etikettet, mint például az oroszok.”
Mindezzel együtt a miniszter minapi szettjét ő sem nagyon tudja mire vélni, főleg, hogy Szijjártó szemlátomást komfortosan érzi magát a jól öltözött politikus szerepében, és fontos is neki. „Megfelelő módon repült, nem arról volt szó, hogy ne tudott volna átöltözni a gépen. Szerintem ez része annak a politikai üzenetrendszernek, hogy »mi mindenben egy kicsit máshogy gondolkozunk, egy kicsit különcök vagyunk«” – vélekedik a szakértő. Ez mindaddig nem is lett volna furcsa, ha a vendéglátói nem öltönyben fogadják, hiszen a fogadói oldalon ő maga is öltönyben köszönti az ide látogató vendégeket.
© Facebook / Szijjártó Péter
„Nem azzal van a baj, hogy miben utazott, hanem hogy miben szállt le a repülőről – nyilván felmerült az érkezése előtt, hogy akkor most belebújjon-e egy zakóba vagy sem, de ezek szerint a miniszter protokollosai ezt nem érezték hibának – mondja Schiffer. – Tudomásom szerint a külügy nagyon fontosnak tartja, hogy a diplomatáknak meglegyen az ebbéli tudása. Ez egy baki lehetett, bár még ezt is nehéz feltételezni, hiszen úgy hírlik, hogy profi módon működik a gépezete.”
A politikai dresszkódnak nyilván vannak diplomáciai előírásai, de a külügyminiszter láthatóan ezt a lazának tűnő stílust erősíti a közösségi médiában felépített perszónájában – valószínűleg azért, hogy egy közvetlen, a fiatalok számára szimpatikus öltözködést képviseljen – fejtette meg kérésünkre Szijjártó megjelenését Lakatos Márk, aki szerint nem véletlen, hogy a miniszter pont ugyanazokat a márkákat, ruhadarabokat viseli, amit mondjuk a tizen- és huszonéves korosztály férfi tagjai. A stylist a hongkongi fogadtatásról szóló posztot elnézve azt is megjegyezte, hogy
az az igazán beszédes kép, amin csak az izmos focista lábikrája látszik, amire annyira büszke, a körülbelül hetvenezer forint értékű cipőjében.
Azt is nehéz nem észrevenni, hogy Szijjártó a jól látható logók és márkajelzések nagy híve. Idén májusban például egy hatalmas Armani logót viselt a mellkasán, amikor Pekingbe érkezett, ahol szintén öltönyös, nyakkendős emberek fogadták.
Ez a fajta márkaőrület, amely a miniszter közösségimédia-oldalán is időről időre visszaköszön – a feliratos kapucnis pulcsi, a Nike-cipő – annak tudható be Lakatos Márk szerint, hogy Szijjártó „vagány, szimpatikus csávó akar lenni a fiatalabb generáció körében, ezért jár fesztiválokra, ezért fotóztatja magát Kis Grófóval, vagy akit el tud kapni a backstage-ben. Orbán Viktor valószínűleg kevésbé tudja megszólítani ezt a réteget, legfeljebb mémként, mint egy aranyos papóka. Ha rá, vagy politikustársaira – például Németh Szilárdra vagy Semjén Zsoltra – nézünk, amúgy is az látszik, hogy a fiatal demokraták és szövetségeseik elég papókás lettek, inkább a vadászgatás, a pacalfőzés, disznóvágás megy náluk.”
Hogy mennyire ízléses egy ordító márkajelzés? Lakatos szerint egy Gucci-logós öltönyhöz például lehet ironikusan is viszonyulni, bár nem gondolja, hogy a miniszter akkora stílusguru lenne, hogy „kritikai reflexióként” viselte volna a márkajelzéses darabokat. Schiffer Miklós a legutóbbi Facebook-posztra visszatérve úgy vélte, ha van felirat, amibe a legkevésbé lehet belekötni, az pont az Adidas, hiszen nincs mögötte felesleges luxus-üzenet. „Azt gondolom, hogy ő ezt a sportos, dinamikus, laza vonalat közvetíti, miszerint nem az a lényeg, hogyan nézek ki, hanem hogy mit képviselek, mi az, amit a tárgyalóasztaltól fölállva elértem. Ettől függetlenül, ha én lennék felelős ezért, akkor most nagyon kellemetlenül érezném magam” – mond ítéletet Schiffer Miklós, ugyanakkor nem gondolja, hogy diplomáciai szinten ennek bármilyen következménye lenne.
Ami a kirívó márkajelzéseket illeti, Schiffer szerint az elmúlt tíz évben hatalmasat változott ebből a szempontból a vizuális kultúránk: sokkal lazábbá és megengedőbbé vált. „Nyilván a Fehér Házba vagy a Whitehallba nem menne el így, de a civilség, a szó legjobb értelmében vett hétköznapiság mára beépült a politikusok eszköztárába. Tíz éve azt mondtuk, hogy ő mindig az, ami a pozíciója, húsz-harminc évvel ezelőtt még az is kizárt volt, hogy pólóban beüljön a családjával ebédelni valahova. A politikusok öltönyben, ingben, nyakkendőben élték a mindennapjaikat – mondták, hogy az ágyban is azt viselik. Ma már nem elvárás az ilyesmi.”
© Facebook / Szijjártó Péter
Lakatos Márk szerint azzal sincs baj, hogy Szijjártó áthágja az úgynevezett öltözködési szabályokat. „Sőt remek lenne, ha az emberiség eljutna egy olyan szintre, hogy már ne legyen szükség dresszkódra, ne írjuk elő kötelezően az embereknek, mit viseljenek. Ennek legagresszívabb, legszélsőségesebb esete például az iszlám országokban kötelező női viseletek, amelyek kiiktatják a közéletből a nők testét, arcát. Még mindig vannak olyan országok, ahol a közelmúltban is megköveztek nőket azért, ha ez ellen lázadni mertek. Jobban tetszene, ha az terjedne el, amit a kiotói egyetemen bevezettek: bárki bármilyen ruhában átveheti a diplomáját, amit olyan komolyan vettek az ottani hallgatók, hogy Pókembernek, Supermannek, nindzsáknak és mangaszereplőknek öltöztek. Miért ne, ha valakinek ez jelenti az ünnepi öltözéket?”
A mögöttes politikai üzenet azonban már más kérdés: azért öltözködünk, hogy hatást gyakoroljunk, és Szijjártón is ezt a gyakorlatot látja. Lenne azonban egy megjegyzése: „Ha elfogadjuk, hogy a külügyminiszter úr ilyen szabadsággal, forradalmisággal kezeli a dresszkódot, természetes lenne azt is elfogadni, ha gender alapon egy kicsit megbolygatjuk az öltözködést.
Miért kell buzizni valakit, aki férfi létére szoknyában jár, ha ő politikusként nem tud felöltözni?
Nemcsak ruházkodásban, hanem egyáltalán: miért kell ezeket a társadalmi nemi szerepeket kötelezőnek tartani? Ha a külügyminiszter úr ennyire vagány és modern, hogy a világon mindenhol elfogadott, sőt kötelező diplomáciai dresszkódra fittyet hány, és azt gondolja, hogy benne van annyi szabadság, hogy ezt megtehesse, akkor neki teljes mellszélességgel kellene például azért is kiállni, hogy mindenki a saját identitása alapján viselkedjen, öltözködjön. Én nagyon szeretném, ha ezután ebben is élen járna.”
HVG
