A kanadai szakpszichológus szerint a mentális egészségre ma szubjektív dologként szokás gondolni. – Ez egy téves koncepció. Nem vagyunk mentálisan egészségesek pusztán attól, ha jól meg vagyunk szerkesztve autonóm egyénként. Ugyanis az identitás nem csak önmagunkról szól – szögezte le.
Mint mondta, a létezés értelme és a valódi identitás természete valójában egy harmóniában fogható meg. Zenei hasonlattal élt, hiszen a zenében a különböző hangszerek nem öncélúan szólalnak meg, hanem az összecsengésükben nyernek értelmet.
– Nem lehetünk valóban egészségesek, ha egyedül vagyunk, de akkor sem, ha a szeretteink, családtagjaink boldogtalanok. Az emberek intenzív módon szociális lények. Kapcsolódunk egymáshoz – hangsúlyozta, kiemelve, nem várhatjuk el, amit a korszellem sugall, hogy mindenkinek hozzánk kell alkalmazkodnia, mert önmagunkban tökéletesek vagyunk.
– Akik a legkevésbé szociálisak, a pszichopata bűnözők, azok is megremegnek és összeomlanak az izolációtól, amikor egy magánzárkába kerülnek – húzta alá, ezzel is cáfolva a liberális és egzisztencialista autonómia elméleteket.
– A modern állítás az, hogy én vagyok, aki vagyok. De ez nem működik, például egy házasságban. Folyamatosan meg kell tárgyalnunk az identitásunkat másokkal, a környezetünkkel. Csak akkor mondhatjuk, hogy az irány jó, hogy mentális egészségesek vagyunk, ha ezt megtesszük – mondta, s ebben, vagyis a közösségiségben jelölte meg az egyén célját és kiteljesedésének útját. Hozzátette: „Ha nincs cél, nincs magasabb érték, nincs remény. Hogyan tudjuk ezt megtalálni? A közösségi kapcsolatainkban!”
– Ha valaki igazán szerencsés, talál valakit, akivel szilárdan állhat együtt. Normális körülmények között ezt egy monogám, gyermekközpontú családban élhetjük meg – szögezte le, majd azzal folytatta: „Ennek hiánya a káosz, a szorongás, a harcok – ez pedig nem jó körülmény a létezéshez.”
– Ha egyedül vagyunk, a leggyengébb pillanatainkban nem vagyunk jó emberek, szükségünk van arra, hogy legyen mellettünk valaki, aki időről időre visszalökdös magunkat az útra. Különben csak sodródni fogunk, egy sivatagban bolyongani – mutatott rá.
Peterson szerint az embereknek szövetségesekre, brutálisan hosszú szövetségesekre van szüksége, egy transzcendens elköteleződésre – ez a házasság.
– Az élet brutálisan nehéz, ezért összefogunk valakivel, mert együtt erősebbek vagyunk. Az embernek stabil társadalmi környezetre van szüksége, egyedül nem lehet egy életen át megállni a lábunkon. Még ketten is nehéz. Ezért van szükségünk családra és közösségekre – magyarázta, kifejtve, hogy a család az egyén és az állam, az egész társadalom sarokköve.
– Az ember soha nem lesz elég érett, amíg valami nem lesz önmagánál fontosabb a számára: az érettségünkhöz ez kell: egy partner, aki legalább annyira fontos, mint mi magunknak, majd egy gyermek, ami mindennél fontosabb. Ebben teljesedhetünk ki – fejtette ki a szakpszichológus.
– A gyermek csoda. Szülőnek lenni transzcendens kötelesség és felelősség. A cél, amelyben megtalálhatjuk a valódi identitásunkat. Nem lehet mentális érettségről beszélni enélkül – fűzte hozzá.
Írta a Magyar Hírlap
