Azerbajdzsáni és szerb politikus: Nemzetközi összefogásra van szükség a családok védelméért

Azerbajdzsáni és szerb politikus: Nemzetközi összefogásra van szükség a családok védelméért

Sahiba Gafarova az azerbajdzsáni nemzetgyűlés elnöke azt mondta: miközben az elmúlt évek kihívásai – a pandémia, a háborús konfliktus, a gazdasági nehézségek – közepette a családok biztonsága felértékelődik, a családi értékek degradálódnak, marginalizálódnak. Ezzel a problémával a kormányzatoknak foglalkozniuk kell – jelentette ki a politikus.

Hangsúlyozta, a nemzet prosperitása a család értékein – a szereteten, a felelősségvállaláson, a kölcsönös támogatáson – alapszik, így valóban igaz, hogy a család nem a probléma, hanem a megoldás, ezért a családoknak olyan környezetre van szükségük, amely védi és támogatja őket.

Többet kell tenni, hogy megvédjük a családok jólétét, társadalmi programok és jogszabályok kellenek, amelyek a családokra fókuszálnak; ez határokon átnyúló ügy, nemzetközi összefogásra van szükség, a jó gyakorlatok átvételére – mondta Sahiba Gafarova.

Hozzátette: nagyra értékeli a magyar kormány családpolitikáját, mivel az itteni támogatások jó eredményeket hoztak, ilyen a házasságok számának növekedése vagy a születési ráta emelkedése, amelyek megfordítják a kedvezőtlen demográfiai trendeket.

Azerbajdzsán ezzel azonos értékeket vall, társadalma a hagyományos családi értékeken alapul – folytatta, megállapítva: „ezek elválaszthatatlanok társadalmunk fejlődésétől, a családot a hagyományok védőiként tartjuk számon”.

A család olyan értékeket közvetít, mint a hűség, kölcsönös szeretet és tisztelet, valamint a kulturális örökség átadása a generációk között. A családi értékek tisztelete az oka annak, hogy Azerbajdzsán etnikai és vallási csoportjai békében élnek együtt évszázadok óta – magyarázta Sahiba Gafarova.

Jelezte, a családpolitika az egyik legfontosabb a kormányzatuknak, Azerbajdzsán alaptörvénye is védeni rendeli a családot. A család támogatása a szociális politika fókuszában áll, kölcsönöket és kedvezményeket kapnak, ennek köszönhetően 1999-ben elkezdődött a demográfiai növekedés és azóta hétről tíz millióra nőtt a népesség – fejtette ki a házelnök.

Zeljka Cvijanovic, Bosznia-Hercegovina államelnökségének szerb tagja gratulált a magyar „elköteleződéshez”, mivel szerinte a családügy az a téma, amelyen a kontinens jövője múlik. Európa súlyos demográfiai válsággal küzd, de ez nem kap kellő figyelmet – vélekedett a szerb politikus, aki szerint ugyanakkor Magyarország átfogó és komoly módon foglalkozik a kérdéssel.

Kijelentette: az erős család alapja a házasság, amely egy férfi és egy nő szövetsége, ez egy sikeres társadalom alapja. Ha visszaesik a népesség növekedése, az átfogó megoldást igényel az egész társadalomtól.

A születést előmozdító politikáról folytatott eszmecserék a pénzről is szólnak, az adókedvezmények és egyéb támogatások nélkülözhetetlenek, de ha a jó életszínvonal és a pénzügyi biztonság lenne az egyetlen előfeltétel, akkor Európában ez nem lenne probléma – mondta Zeljka Cvijanovic.

Rámutatott: a demográfiai válság okai sokkal összetettebbek, mint ahogy elsőre gondoljuk, a hagyományos intézmények, a család, a vallási közösségek, a szuverén állam erőteljes támadás célpontjává váltak. „Ha ezzel szemben fellépünk, ellenségesnek bélyegeznek és mindenféle korlátozó intézkedéseket vezetnek be ellenünk” – közölte a politikus.

Hozzáfűzte, agresszív propaganda folyik, és azoknak a jogait próbálják előtérbe helyezni, akik a hagyományos családon kívül helyezkednek el, „ha pedig ezt megkérdőjelezzük, homofóbnak neveznek minket”, így lehetőség sincs dialógusra. „Határozottan fel kell lépnünk ezen kísérletek ellen, kiállni a hagyományos család mellett” – hangsúlyozta Zeljka Cvijanovic.

Úgy fogalmazott: több fronton kell küzdeni, támogatni a fiatalokat, akik családot akarnak alapítani, a család szerepét pedig újra élettel megtölteni, a közkultúrában, az iskolában támogatni a családi értékeket, felhívni a figyelmet arra, hogy a házasságkötés, a családalapítás nem tehervállalás, hanem az egyén boldogulásának útja, amely kedvezően befolyásolja a közösséget is.

„Fontos, hogy megosszuk a tapasztalatokat. Ha elhanyagoljuk a családot, akkor a jövőnket hanyagoljuk el. Őrizzük meg a hagyományos értékeket, ha azt akarjuk, hogy országunk jövője sikeres legyen” – hangoztatta a szerb politikus.

Írta a Magyar Hírlap