Pogbát még az Udinese elleni augusztus végi bajnokin tesztelték, vérmintájában pedig megemelkedett tesztoszteronszintet mutattak ki, melynek kapcsán a francia megpróbált magyarázatot adni klubjának – számolt be a Liner.
Ahogy azt a Juventusszal közölte, alkalmazott olyan táplálékkiegészítőt, mely tiltott anyagot tartalmazott, állítása szerint azonban előzetesen erről nem volt tudomása – írta meg az ESPN.
A lap szerint a játékos elmondta, hogy az Egyesült Államokban megvásárolható étrendkiegészítőket az egyik orvosa ajánlotta számára. Pogba sajnálatát fejezte ki, hogy ennek kapcsán nem egyeztetett a Juventus orvosával, és nem kért engedélyt a táplálékkiegészítő fogyasztására.
Amennyiben a B-minta is pozitív eredményt hoz, úgy a franciát akár négy évre is eltilthatják, ami vélhetően pályafutása végét jelentené – közölte a portál.
Írta a Magyar Hírlap