Olasz lap: Giorgia Meloninak az a szándéka, hogy megszilárdítsa a kapcsolatait Orbánnal

Olasz lap: Giorgia Meloninak az a szándéka, hogy megszilárdítsa a kapcsolatait Orbánnal

Az európai parlamenti választásokig még kilenc hónap van hátra, de a többség már azon szövetségek felé fordul, amelyekről a közösségi intézmények új vezetői a júniusi szavazás után döntenek. Így nem véletlen, hogy négy nap leforgása alatt két jelentős esemény is zajlik a Budapest-Pontida tengelyen – közölte az Il Giornale printcikke alapján a Mandiner.

Az első csütörtök reggel lesz, amikor Giorgia Meloni olasz kormányfő a Duna-parton vesz részt a magyar kormány által szervezett Demográfiai Csúcson. Többek között Novák Katalin köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel fog felszólalni. Aztán Matteo Salvini (Északi Liga párt) a pontidai színpadon üdvözli majd a francia szélsőjobboldalinak tartott Marine Le Pent – írják.

Két nem véletlenszerű randevú, amelyek tökéletesen illusztrálják, hogy az európai játék már most is hatással van az olasz politikára. Úgy tűnik, Salvini meg akarja erősíteni a kapcsolatot a Nemzeti Tömörülés elnökével (aki Európában az Identitás és Demokrácia csoportban harcol az Északi Ligával és a német szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak párttal együtt), a miniszterelnöknek ehelyett az a szándéka, hogy megszilárdítsa a kapcsolatot Orbánnal és a Fidesszel, egy nacionalista párttal, amely az Európai Néppártból való kilépése után egyetlen politikai családhoz sem tartozik – véli a lap.

A lap szerint Meloni és Orbán megbeszéléseit illetően elgondolkodhatunk azon is, hogy a Fidesz EP-képviselői csoportja a jövőben esetleg bekerülhet a Konzervatívok és Reformerek frakciójába, amelynek tagja Meloni pártja is, az Olaszország Fivérei. Orbán az Európai Néppártban nem hagyott jó emléket, sem a 2021-es zajos szakítás előtt, sem utána.

Írta a Magyar Hírlap