Szerbiai ellenzéki pártok előrehozott parlamenti választást követelnek

Szerbiai ellenzéki pártok előrehozott parlamenti választást követelnek

MH/MTI
2023. szeptember 11. hétfő. 18:08

A Demokrata Párt, a Szabadság és Igazságosság Pártja, a Zöld-baloldali Front, valamint több kisebb párt azt követeli, hogy még az idén szervezzenek előrehozott parlamenti választást az országban, mert Szerbia komoly gazdasági, politikai és társadalmi válságban van, és a kormány nem tudja kezelni ezt a helyzetet.

A pártok előrehozott belgrádi önkormányzati választások kiírását is követelik.

Zoran Lutovac, a Demokrata Párt elnöke hétfőn közölte, hogy az ellenzék mihamarabbi választ vár, ellenkező esetben mindent megtesz a parlamentben és azon kívül is, hogy nyomást gyakoroljanak az elnökre a válaszadás érdekében. Hozzátette: az ellenzék semmi mást nem szeretne, csak szabad és tisztességes választást.

Aleksandar Vucic köztársasági elnök a Szkopjéban zajló Brdo-Brioni találkozóról üzent az ellenzéknek. Mint mondta: a hónap végéig válaszol megkeresésükre. A szerb államfő korábban többször is bejelentette, hogy nem zárkózik el az előrehozott választások kezdeményezésétől.

Szerbiában a legutóbb 2022. április 3-án tartottak előrehozott parlamenti választást, amelyet az akkor még Aleksandar Vucic vezette Szerb Haladó Párt nyert meg a voksok 44,27 százalékának megszerzését követően. A 250 tagú parlamentben az ellenzéknek 89 képviselője lett. Aleksandar Vucic már a választás éjszakáján is arról beszélt, hogy várhatóan 2024-ben ismét az urnák elé kell vonulniuk a szerbiai szavazópolgároknak.

Írta a Magyar Hírlap