Sopronban lesz az egyik női kosaras olimpiai selejtezőtorna

Sopronban lesz az egyik női kosaras olimpiai selejtezőtorna

MH/MTI
2023. szeptember 9. szombat. 17:49

A nemzetközi szövetség (FIBA) szombaton hirdette ki a kvalifikációs tornák négy házigazdáját, melyek egyike a magyar bajnok és kupagyőztes Sopron Basket otthona lesz 2024. február 8. és 11. között.

Báder Márton, a szövetség (MKOSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, minden sportdiplomáciai eszközt latba vetettek annak érdekében, hogy 44 év után ismét ott legyen a magyar női csapat az ötkarikás játékokon.

„Bár gazdaságilag nem ideális a helyzet, ez a rendezés fontos cél volt, és örülök, hogy így döntött a FIBA, amellyel rendkívül jó a kapcsolatunk. Amikor a férfi világbajnokság előtt Manilában jártam a FIBA kongresszusán, már beadtuk a magyar pályázatot, és a helyszínen lehetett még lobbizni” – fejtette ki az MKOSZ első embere.

Székely Norbert szövetségi kapitány együttese azáltal vehet részt a selejtezőben, hogy júniusban negyedik lett Ljubljanában az Európa-bajnokságon.

Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője közösségi oldalán megerősítette, hogy óriási összefogás zajlott a háttérben.

„Hatalmas munkát végzett az MKOSZ vezérkara, nehéz helyzetben is odaállt a sportállamtitkárság, mi pedig? Tettük a dolgunk a magunk módján. Februárban Sopron piros-fehér-zöldbe öltözik. És megcsináljuk!” – tette hozzá.    Sopron mellett Antwerpen, Rio de Janeiro és a kínai Hszian lesz selejtezőtorna házigazdája, a 16 csapatos mezőnyből tíz jut ki az olimpiára. A hűség városában négy válogatott – köztük a magyar – szerepel, és három szerez ötkarikás kvótát.

A párizsi játékokon eddig csak a rendező franciák és a tavaly világbajnok amerikaiak biztosítottak a helyüket. A 16 csapatos kvalifikációban eddig 14 gárda ismert: az Egyesült Államok (világbajnok), Belgium, Spanyolország, Franciaország, Magyarország, Szerbia és Németország (az Eb legjobbjai), Kína, Japán, Ausztrália és Új-Zéland (az Ázsia-bajnokság legjobbjai), Brazília (az Amerika-bajnokság legjobbja), valamint Nigéria és Szenegál (az Afrika-bajnokság legjobbjai). Hozzájuk csatlakozik még a novemberben esedékes amerikai előselejtezőről két együttes.

A magyar női válogatott eddig egyszer, 1980-ban szerepelt olimpián, és negyedikként zárt Moszkvában.

Írta a Magyar Hírlap