Labdarúgó NB I – Real Madrid-nevelésű játékost igazolt a Diósgyőr

Labdarúgó NB I – Real Madrid-nevelésű játékost igazolt a Diósgyőr

MH/MTI
2023. szeptember 8. péntek. 21:42

„A Real Madrid akadémistáitól mindenhol sokat várnak, így biztos vagyok benne, hogy tőlem is. Emberként és labdarúgóként ott tanultam mindent, most azért érkeztem Diósgyőrbe, hogy megmutassam a tudásom” – idézte a klub pénteki közleménye a Franchu becenéven futballozó dél-amerikai játékost, aki a pálya szélén és középen is elsősorban a támadásépítésből veszi ki a részét.

A 25 éves Feuillassier Argentínában született, de már gyerekkorában Madridba költözött, ahol a Real utánpótlásában kezdett el futballozni. Egészen 22 éves koráig szerepelt a madridiaknál, akiknél rendszerint a tartalékok között játszott, de a Király Kupa 2017/2018-as kiírásában két mérkőzésen az első csapatban is pályára lépett. 2020-tól a spanyol másodosztályban szerepelt, a Fuenlabrada, az Eibar, majd a Cartagena labdarúgójaként.

Feuillassier szeptember 1-jén felbontotta szerződését az Eibarral, így szabadon igazolhatóvá vált. Ezt követően megfelelt minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, majd pénteken aláírta új szerződését, és szombaton már pályára is léphet a Diósgyőrben a Kazincbarcika elleni felkészülési mérkőzésen.

Írta a Magyar Hírlap